
Fotó: Facebook/Prawo i Sprawiedliwość
A jelenleg Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt nyerte el a legtöbb alsóházi mandátumot, de nem rendelkezik önálló többséggel az országos választási bizottság (PKW) által kedd este ismertetett hivatalos végeredmények szerint.
2023. október 18., 08:512023. október 18., 08:51
A PKW sajtókonferenciáján hivatalosan megerősítették: a (PiS) pártnak 35,38 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak (KO) pedig 30,70 százalékos a támogatottsága. Bejutott a Lengyel Parasztpártból (PSL) és a Lengyelország 2050 nevű pártból álló ellenzéki tömb, a Harmadik Út is a szavazatok 14,40 százalékával, az Új Baloldal (8,61 százalékkal), valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (7,16 százalékkal).
A KO, az Új Baloldal és a Harmadik Út koalíciója 248 mandátummal rendelkezne a 460 fős szejmben.
A százfős felsőházban (szenátus) a KO, az Új Baloldal és a Harmadik Út közös listáján induló jelöltek 66 mandátumot szereztek, a PiS pártnak 34 mandátuma lett.
A részvételi arány 1989 óta rekordmagas, 74,38 százalékos volt.
A lengyel alkotmány szerint az új parlament alakuló ülését az államfőnek a választások napjától harminc napon belül kell összehívnia. Az ülésen lemond az eddigi kormányfő, kabinetje az új kormány beiktatásáig marad hivatalban.
Pawel Szrot lengyel elnöki kabinetfőnök kedden kijelentette: ki kell várni, hogy összeálljon a parlamenti többség, mielőtt Andrzej Duda elnök a kormányfőjelölt személyéről döntene.
Donald Tusk, a KO elnöke ezt követően „a választásokat követő energikus és gyors döntésekre” szólította fel az államfőt.
Krzysztof Gawkowski, az Új Baloldal képviselője kedd este a Radio Zet kereskedelmi rádióban elmondta: az ellenzéki pártok a tervek szerint jövő hét elején egyeztetnek egymás között a kormányalakításról.

A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 35,61 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak pedig 30,51 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága.

A lengyel parlamenti választásokon az eddig kormányzó Jog és Igazságosság párt a szavazatok 36,8 százalékát szerezte meg az urnazárás után közölt exit pollok szerint, miközben a fő ellenzéki erő, a Polgári Koalíció a voksok 31,6 százalékát kapta.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!