
Fotó: FacebookJordi Turull Negre
Párbeszédet, „kinyújtott kezet” kínált a spanyol kormánynak Jordi Turull katalán elnökjelölt a barcelonai parlamentben csütörtökön elmondott programbeszédében.
2018. március 22., 22:582018. március 22., 22:58
A politikus szerint a párbeszéd nem jelent gyengeséget, lemondást, de Madrid nem akarja őket meghallani, noha a „zaj egyre erősebb”, korábbi kezdeményezéseikre pedig „fenyegetésekkel" és „elnyomással” válaszolt.
– mondta felidézve, hogy előtte Carles Puigdemont volt katalán elnök, és Jordi Sánchez függetlenségi politikus is hivatalos jelölt volt a posztra. Előbbi Brüsszelben tartózkodik önkéntes száműzetésben, ellene elfogatóparancs van érvényben Spanyolországban, utóbbi pedig előzetes letartóztatásban van, és a bíróság nem hagyta jóvá szabadlábra helyezési kérelmeit.
A függetlenségi Junts pel Catalunya (Együtt Katalóniáért) jelöltje szólt a társadalmi progresszió, a gazdasági prosperitás fontosságáról Katalóniában, és ismertetett több, az oktatástól, az egészségügyen át a kultúráig terjedő elképzelést. A politikus felszólalásában nem említette a függetlenségi pártok által korábban szorgalmazott katalán köztársaságot, sem a függetlenségi törekvéseket.
A programbeszédet követő parlamenti vitában Inés Arrimadas, a katalán törvényhozás legnagyobb ellenzéki erejének számító Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt helyi elnöke felszólította az elnökjelöltet: legyen bátorsága beismerni, hogy a függetlenség „hazugság” volt. „Még több időt kell elvesztegetnünk?” – tette fel a kérdést, színjátéknak nevezve az éppen zajló elnökválasztó ülést.
– fogalmazott utalva Turull szerepére az előző, függetlenségpárti katalán kormányban, amely „ebbe a helyzetbe juttatta Katalóniát".
Sergi Sabria, a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) szónoka pártja támogatásáról biztosította a jelöltet. „A köztársaság az egyetlen formája egy jobb ország létrehozásának” – mondta, hozzátéve, hogy pártja sosem mond le egy jobb ország megteremtéséről.
Miquel Iceta, a Katalán Szocialista Párt (PSC) vezetője hiányolta a jelölt beszédéből az előző kormányzati ciklus értékelését, és kifogásolta, hogy „expressz módon" hívták össze az elnökválasztó ülést, tudva, hogy az eredménytelen lesz. Mint mondta, „nem jó szolgálata" az országnak egy olyan személy jelölése az elnökségre, akinek mozgástere korlátozott a vele szemben zajló bírósági eljárás miatt.
miután a katalán parlament legkisebb függetlenségi pártja, a négy mandátummal rendelkező baloldali Népi Egység (CUP) tartózkodni fog a szavazásnál, és nélkülük a jelölt nem szerezheti meg a szükséges 68 támogató voksot.
Jordi Turull az október 27-én leváltott katalán kormány tanácsosa és szóvivője volt, és más volt kormánytagokkal együtt november elején egy hónapra előzetes letartóztatásba került. A politikust óvadék ellenében helyezték szabadlábra, de ellene is bírósági eljárás zajlik az alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezése és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.
Turull, és még öt másik függetlenségi politikus péntekre kapott idézést a madridi legfelsőbb bíróságtól, amely a vizsgálati szakasz befejezését követően dönt arról, hogy az ügyben szereplő 28 gyanúsított közül kikkel szemben emel vádat, és pontosan milyen bűncselekmények miatt. A függetlenségi pártok attól tartanak, hogy a bíróság ismét elrendelheti Turull előzetes letartóztatását, ezért szorgalmazták az elnökválasztás mielőbbi megrendezését.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!