Hirdetés

A brit hírszerzés szerint Európában készülhet pusztító merényletekre az Iszlám Állam

Parker szerint az elmúlt egy évben tizenkét nagy-britanniai merényletterv végrehajtását akadályozták meg

Parker szerint az elmúlt egy évben tizenkét nagy-britanniai merényletterv végrehajtását akadályozták meg

A nyugati elhárító szolgálatok megítélése szerint Európában készülhet az eddigieknél összetettebb, pusztító merényletekre az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet, miután jórészt kiszorult közel-keleti területeiről – mondta hétfőn a brit elhárítás (MI5) vezetője.

MTI

2018. május 14., 14:422018. május 14., 14:42

2018. május 14., 16:242018. május 14., 16:24

Andrew Parker, aki egy berlini biztonságpolitikai konferencián szólalt fel, az MI5 által Londonban ismertetett beszédében elmondta: a londoni Westminster hídon tavaly márciusban elkövetett gázolásos és késeléses merénylet óta – amelyben öten haltak meg, köztük egy rendőr – a brit elhárító szolgálatok tizenkét nagy-britanniai merényletterv végrehajtását akadályozták meg.

Parker szerint jóllehet az Iszlám Államot sikerült szinte teljesen kiszorítani szíriai és iraki fészkeiből, a szervezet igyekszik átcsoportosítani tevékenységét, és a vele szembeni fellépéshez még évekig tartó folyamatos nemzetközi biztonsági együttműködésre lesz szükség.

Hirdetés

Nagy-Britanniában a westminsteri támadással együtt tavaly öt terrorcselekményt hajtottak végre, ezeknek 36 halálos áldozatuk volt. A legsúlyosabb merénylet tavaly májusban, egy manchesteri popkoncert helyszínén történt, ahol egy öngyilkos iszlamista merénylő pokolgépet robbantott, 22 embert, köztük hét gyereket megölve. Hétfői beszédében az MI5 vezérigazgatója hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Nyugatot nemcsak a dzsihadista terrorszervezetek, hanem „egyes országok” folyamatos és ellenséges aktivitása is fenyegeti. Andrew Parker úgy fogalmazott: korántsem csak arról van szó, hogy „kémek kémkednek más kémek ellen, vagy kémek kergetik egymást a sötét éjszakában”, hanem olyan szándékos, célzott, rossz szándékú tevékenységekről, amelyek célja a szabad, nyílt, demokratikus társadalmi rendszerek aláásása, a stabilitásukat, biztonságukat, jólétüket biztosító, szabályokra épülő nemzetközi rend destabilizálása.

Az MI5 vezetője szerint az ilyen ellenséges tevékenységet folytató államok között az első helyen áll az orosz kormány. Parker hangsúlyozta: szándékosan nem azt mondta, hogy Oroszország, mivel az Egyesült Királyság a legnagyobb tisztelettel viseltet az orosz nép iránt. „London nem kívánja a kétoldalú feszültség eszkalálódását, és nem akar visszatérni a hidegháború veszélyes, feszült időszakához. Becsülendő Oroszország azon törekvése, hogy ismét nagy súlyú világpolitikai tényezővé váljék, de Moszkva ezt megteheti a szabályokra alapozott világrend részeseként is” – mondta hétfői beszédében a brit elhárítás vezetője.

Andrew Parker szerint azonban az orosz kormány ehelyett rendre agresszív, veszélyes módszerekhez folyamodik, és ezzel azt kockáztatja, hogy megbecsült, nagy nemzet helyett elszigetelt páriává válik.

Az angliai Salisbury városában március elején elkövetett mérgezéses támadásra és az azt követő diplomáciai ellenlépésekre utalva az MI5 vezetője kijelentette, hogy a nemzetközi közösség erőteljes hangon megüzente Moszkvának: egyszerűen nem elfogadható, hogy a II. világháború óta példátlan módon bárki idegmérget vessen be Európában. A Salisburyben március 4-én történt, a brit és a nemzetközi vizsgálatok szerint idegméreg-hatóanyaggal elkövetett támadás célpontja Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerző ügynök és lánya, Julija Szkripal volt. Szkripalt azóta is a helyi kórházban kezelik, lányát néhány hete kiengedték. London gyilkossági kísérletnek tartja az ügyet, amelyért Oroszországot tekinti felelősnek, Moszkva azonban folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés