
Fotó: mti
Az európaiak továbbra is a migrációt tartják a legaggasztóbbnak az Európai Unió előtt álló problémák között, emellett az éghajlatváltozás kérdésének megoldását is egyre többen sürgetik a tavaszi felmérésben rögzített adatokhoz képest – derült ki az Európai Bizottság pénteken közzétett, az egész Európai Unióra kiterjedő elégedettségi felméréséből.
2019. december 20., 17:222019. december 20., 17:22
A felmérés szerint a migrációt a leginkább aggodalomra okot adó kihívások között említők aránya a tavaszi felmérés óta uniós szinten változatlanul 34 százalékon áll.
Az európai válaszadók 24 százaléka gondolja így, ami a legutóbbi felmérés óta 2 százalékos, az elmúlt öt évet tekintve pedig 19 százalékos emelkedést jelent.
Az európaiak számára a harmadik legaggasztóbb az Európai Unió gazdasági helyzete, amelyről a válaszadók 18 százaléka vélekedett így, míg a terrorizmus tavasz óta három százalékos csökkenés mellett, 15 százalékos aránnyal a negyedik helyre került.
Uniós szinten továbbra is kiemelt helyen szerepel, változatlanul 12 százalékkal a munkanélküliség kérdése – közölték.
A megkérdezettek saját országukra vonatkozóan az egészségügyi és szociális biztonságot tartották a legfontosabb nemzeti kérdésnek (23 százalék). A második helyen a környezetvédelem (21 százalék) szerepel, amelyet tavasz óta 1, 2014 óta 14 százalékkal említettek többen. A munkanélküliség a harmadik helyen áll 20 százalékkal. A megélhetési költségekkel kapcsolatos aggodalom három százalékponttal 18 százalékra csökkent, így most a negyedik helyen áll. Saját országuk problémái között a válaszadók 17 százalékban vélekedtek úgy, hogy a bevándorlás valós kihívást okoz, ez az arány a 2015 őszén elért 36 százalékos csúcsértékhez képest jelentősen csökkent – írták.
A jelentésből Magyarországra vonatkozóan az derült ki, hogy a válaszadók 52 százaléka bízik az uniós intézményekben, amíg az uniós átlag e tekintetben 43 százalék. A magyarok 61 százaléka vélekedett úgy, hogy az unióban működik a demokrácia, amíg az uniós átlag e kérdést tekintve 52 százalék volt. Arról, hogy a válaszadók milyen mértékben érzik magukat uniós polgárnak, a magyarok 80 százaléka válaszolt pozitívan, magasabb arányban, mint a 70 százalékos uniós átlag.
A felmérésből az is kiderült, hogy az európai gazdasági és monetáris unió szempontjából a magyarok 60 százalékban, valamivel a 62 százalékos európai átlagnál kevesebben érezték fontosnak az euró mint közös uniós fizetőeszköz használatát.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!