Fotó: MTI/Vajda János
A bukaresti kormánykoalíció legnagyobb pártjának számító Szociáldemokrata Párt (PSD) kedden bejelentette: a koalíciós egyeztetések során azt kéri a kormánytól, hogy Ukrajna több szomszédjához hasonlóan ideiglenesen függessze fel az ukrajnai gabona importját.
2023. április 18., 14:062023. április 18., 14:06
„A PSD arra fogja kérni a kormánykoalíciót, hogy fogadjon el politikai határozatot, amelyben utasítja a román kormányt, hogy sürgősen fogadjon el rendeletet az Ukrajnából származó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek behozatalának ideiglenes felfüggesztéséről, ahogyan ez más, Ukrajnával szomszédos országokban is történt. Az intézkedésre a romániai gazdák védelme érdekében van szükség, mivel az Európai Bizottságtól kapott kártérítés nem fedezi az őket ért károk teljes összegét” – áll a PSD közleményében.

A párizsi árutőzsdén a hét elején emelkedett a gabona ára, ennek ellenére továbbra sincsenek jó kilátásai a gabonatermelőknek. A romániai gazdák attól tartanak, hogy továbbra is Romániába zúdul a még eladatlan ukrajnai gabonakészlet.
A PSD felszólítja „az Ukrajnából származó export által érintett kelet-európai államokat, hogy folytassanak közös tárgyalásokat az Európai Bizottság képviselőivel és az ukrán féllel,
„Ugyanakkor a PSD úgy véli, hogy Romániának továbbra is támogatnia kell Ukrajnát azáltal, hogy megkönnyíti az agrár-élelmiszeripari termékek tranzitját ebből az országból más uniós országokba vagy a fekete-tengeri kereskedelmi útvonalak irányába” – tette hozzá a párt.

Románia fontolgatja az Ukrajnából származó gabonaimport betiltását, de nem fog erről dönteni az Európai Bizottság jóváhagyása nélkül – nyilatkozta Petre Daea mezőgazdasági miniszter az Europa FM-nek.
Lengyelország és Magyarország után hétfőn Szlovákia is egyoldalúan leállította az Ukrajnából származó gabona- és élelmiszeripari termékek behozatalát, hogy megvédje gazdáit.
Mint arról beszámoltunk, Petre Daea mezőgazdasági miniszter hétfőn kijelentette: Románia fontolgatja az Ukrajnából származó gabonaimport betiltását, de nem fog erről dönteni az Európai Bizottság jóváhagyása nélkül.
A román mezőgazdasági tárca – egyébként PSD-s – vezetője azt mondta, arra a levélre vár választ, amelyben több európai ország, köztük Románia is, azt kéri az Európai Uniótól, hogy
Petre Daea szerint nem lehet egyoldalúan döntést hozni.

Bulgária Lengyelország és Magyarország hasonló döntését követően szintén fontolóra veszi az ukrán gabona importjának betiltását – jelentette be Javor Gecsev megbízott mezőgazdasági miniszter.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!