
A gabona nyári betakarítának idejére is alacsony felvásárlási árakat jósolnak a szakemberek
Fotó: Veres Nándor
A párizsi árutőzsdén a hét elején enyén emelkedett a gabona ára, ennek ellenére továbbra sincsenek jó kilátásai a gabonatermelő farmereknek. A romániai gazdák attól tartanak, hogy a lengyelországi, szlovákiai és a magyarországi importkorlátozások és a bukaresti mezőgazdasági minisztérium határozatlansága miatt Romániába zúdul a még eladatlan ukrajnai gabonakészlet.
2023. április 18., 12:092023. április 18., 12:09
Több hetes csökkenés vagy stagnálás után, a hét elején emelkedni kezdtek a nemzetközi tőzsdék gabonaárai. A szakértők ezt a három kelet-európai országnak – Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – az ukrajnai gabonaimportot megakadályozó döntésével magyarázzák.
tonnánként 256 euróért cserél gazdát. A szeptemberi szállításra lekötött idei búza tonnánkénti ára szintén 256 eurón zárt. A júniusi szállításra megvásárolt kukorica ára 244, 50 euró volt, ami 3 eurós emelkedést jelent az előző hét áraihoz képest.
Szakértők szerint a legfontosabb gabonafélék árai előreláthatóan nem fognak emelkedni, sőt lassú csökkenéssel kell számolni. Az Európai Bizottság előrejelzése alapján az Európai Unió tagországaiban az idei gabonatermés közel tíz százalékkal lesz magasabb a tavalyinál, mintegy 288 millió tonnával számolnak.
A gabonatermesztéssel foglalkozó farmerek számára a gabona árának hosszabb távú stagnálása vagy csökkenése azért rossz hír, mert egy év alatt gyakorlatilag a duplájára emelkedtek a termelési költségek. A nagy európai műtrágyagyárak tevékenységének felfüggesztése vagy jelentős csökkenése tovább bonyolítja a helyzetet, miután a világ egyik legnagyobb műtrágyatermelő országa, Oroszország kiszorult az európai piacokról.
Romániai gabonatermelők és kereskedők véleménye szerint
Ez az ár csak akkor teszi nullszaldóssá vagy minimálisan jövedelmezővé a szalmásgabonák termesztését, ha a kedvező időjárási viszonyoknak is köszönhetően a hazai farmerek magas hektárátlagot érnek el.
A romániai termelők boldogulását az is hátráltatja, hogy a gabonatárolókban nagy mennyiségű, eladatlan készlet gyűlt fel. Sokan attól tartanak, hogy az ukrajnai gabonaimport lengyelországi, magyarországi és szlovákiai megtiltása után még nagyobb mennyiségű ukrán gabona jut a román piacra, miután a bukaresti mezőgazdasági minisztérium Brüsszel jóváhagyása nélkül nem hajlandó korlátozni az ukrajnai mezőgazdasági termékek vámmentes behozatalát.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
szóljon hozzá!