Újabb körgyűrűt terveznek Bihar megyében: a nagyjából 19 kilométeresre becsült útszakasz Fugyivásárhelyt Biharral köti majd össze.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Ha a konkrét építési munkálatok nem is, az előkészítő tevékenységek már októberben elkészülhetnek a Nagyváradot Araddal összekötő, DEx16-os jelzésű gyorsforgalmi út tervezett nyomvonalán.
Indítsák újra a vonatokat Kolozsvár és Kissebes között a 2027-es új menetrendben – követeli a Pro Infrastruktúra Egyesület a közlekedési minisztériumtól és a Román Vasúttársaságtól (CFR).
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Belépett a romániai piacra a magyarországi piacon az üveghulladék gyűjtésére, feldolgozására, válogatására és újrahasznosítására szakosodott, iparági vezetőnek számító RE-Glass.
Hamarosan rajtol az egyetemi tanév, így lépéskényszerbe kerültek azok, akik albérletben képzelik el a következő hónapokat. Megnéztük, milyen albérletárakra számíthatunk a nagyobb erdélyi egyetemi központokban és Bukarestben.
Két katonai ejtőernyős sérült meg Marosvásárhelyen, miután a hirtelen szél eltérítette őket a kijelölt földet érési területtől. Az egyik katona egy fémcsarnok tetején lévő napelemekre érkezett, társa pedig elektromos vezetékekkel került érintkezésbe.
Háromnapos eseménysorozattal ünnepli Nagyvárad az államalapítás és az új kenyér ünnepét: augusztus 20–22. között Magyar Kulturális Napok várják a közönséget a város több helyszínén. Idén a korábbi években megszokottnál is gazdagabb a programkínálat.
Két nagyváradi üzemet vásárolt fel az amerikai Madison Air Solutions – számolt be a Profit.ro gazdasági hírportál.
Ha az erdélyi lakásárakat vesszük górcső alá, Kolozsvár továbbra is verhetetlen, és egyben toronymagasan a legdrágább romániai nagyváros. Érdekes aspektus azonban, hogy Nagyszebenben, Nagyváradon és Temesváron is gyorsabban emelkedtek a lakásárak.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
A Nidec japán villanymotorgyártó vállalatfontolóra vette, hogy Nagyváradra költöztesse a brit Andover városában található, több mint 60 éve ott működő Control Techniques Dynamics nevű gyárát.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
Nemhogy a luxustermékekhez, de még a legalapvetőbb élelmiszerekhez sem nagyon lehetett hozzájutni Romániában 1989 előtt – derül ki a kommunista titkosrendőrség, a Securitate frissen nyilvánosságra került feljegyzéséből.
Életét vesztette kedden egy elektromos rollerrel közlekedő 14 éves fiú, miután elütötte egy személyautó a 19E jelzésű országúton, a Bihar megyei Vámosláz község területén – közölte a Bihar megyei rendőrség.