Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti 26 kilométeres szakaszán Románia nemzeti ünnepén, december 1-jén nyílik meg a forgalom – jelentette be Horațiu Cosma, a közlekedési minisztérium államtitkára.
Az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság (CNAIR) pénzhiány miatt nem tudja kiadni a munkálatok megkezdésére vonatkozó utasításokat a SAFE-program keretében finanszírozott autópálya- és gyorsforgalmi út-szerződések esetében.
Teljes hosszában átfúrták a Dél-Erdélyen áthaladó A1-es autópályának a Temes megyei Marzsina ésa Hunyad megyei Holgya közötti szakaszán épülő alagutakat, és az év végéig a járatok betonozása is befejeződik.
Még legalább három évet várni kell jelen állás szerint a harmadik gyorsforgalmi összeköttetésre Magyarország és Románia között, ami ötéves csúszást jelent a kezdetekkor lelkesen, vagy inkább vakmerően kitűzött célokhoz képest.
Folyamatosan billeg, ki áll nyerésre a magyar M44-es és a romániai DEx16-os fura, egyelőre csak papíron vívott autóútversenyében.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.
Erdélyi autópálya-szakasz is van azon projektek között, amelyek a héten közelebb kerültek a megvalósításhoz – jelentette be Horațiu Cozma közlekedési államtitkár.
Már el is kezdték a munkálatokat a Marosvásárhelyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Hargita megyei szakaszán, Gyergyóalfalu és Gyergyóditró között.
Premier számba menő beruházás is zajlik az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Bihar és Bisztraterebes közötti szakaszán: az egyik szakasz kifutópályaként is használható lesz katonai gépek számára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Hétfőn kezdi meg a munkáját az észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu között, Szilágy megyei szakaszának – ami az első szakasz lesz, amelyet idén átadnak.
Több tucat teherautó-sofőrt bírságolt meg az Arad megyei rendőrség, mert nem tartották be a rendkívüli hőség miatt a fő- és megyei utakon bevezetett forgalmi korlátozásokat.
Már az aszfaltozásra készülnek a dél-erdélyi autópálya Nagyszeben és Fogaras közötti szakaszán – tudatta Cristian Pistol, az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság (CNAIR) igazgatója.
Jól haladnak az Nagyszebent Nagylakkal összekötő A1-es jelzésű dél-erdélyi autópálya még hiányzó, alagutakat is magában foglaló szakaszának építésével – tudatta szerdán a temesvári regionális út- és hídkarbántáró igazgatóság (DRDP).
Elkészült az észak-erdélyi autópálya (A3) egyik Szilágy megyei szakasza, azonban az országos közútkezelő társaság késlekedik az átvételével.