Hirdetés

A mi adventünk a Jézus-várás: Bukovinszky Csáki Tünde református lelkipásztor az ünnepi készülődésről

advent

Advent első vasárnapján felgyúl az ünnep első fénye

Fotó: Mária Rádió

Advent első vasárnapja jelenti a karácsonyi ünnepkör, és egyben az egyházi év kezdetét. Az ünnepre való készülődés, a lelki nyugalom megtalálásának időszaka ez, amiben fontos szerepet játszik a keresztyén gyülekezetben való szerves részvétel. Erről beszélgetünk Bukovinszky Csáki Tünde református lelkésszel, a marosvásárhelyi Vártemplom református egyházközségének lelkipásztorával.

Makkay József

2024. november 30., 19:222024. november 30., 19:22

2024. november 30., 22:102024. november 30., 22:10

– Mit jelent a református keresztyén ember számára advent?

– Ugyanazt kell jelentse, mint ötszáz évvel ezelőtt, a mi küldetésünk ebben a kérdésben nem változott. Az adventünk arról szól, hogy Uram, Jézus, jöjj! Ezt az igét fogalmazza meg a Jelenések könyvében a Szentírás utolsó mondata: Uram, Jézus, jöjj!

Hirdetés
Idézet
Úgy vagyunk megteremtve, hogy szükségünk van az Istennel való élő kapcsolatra, amit egy jeles teológus így fogalmazott meg: a szívünkben levő űrt egyedül Isten tudja kitölteni.

Ez a vágyakozás benne van az emberben. Református keresztyénként tudatosítjuk magunkban, hogy nekem szükségem van rá, az ünnepi készülődésemben is tőle kapok útmutatást. Amíg viszont nincs bennem vágy arra, hogy nem másra, hanem Jézus Krisztusra, a vele való személyes kapcsolatra, az ő jelenlétére van szükségem, akkor az ünnep tényleg „elcsúszik”.

Az adventváró Vártemplom Marosvásárhelyen •  Fotó: Vártemplomi Református Egyházközség Galéria

Az adventváró Vártemplom Marosvásárhelyen

Fotó: Vártemplomi Református Egyházközség

– Hogyan tud az ember adventkor elcsendesedni?

– Erre jók a bűnbánati istentiszteletek alkalmai: a csendet ott találjuk meg, ahol Isten szól hozzánk. A mi adventünk a Jézus-várás. Ami nem Jézuska-várást, és nem a karácsonyfa ünnepét jelenti, mert akkor tényleg kiüresedik az ünnepre készülődés. Ha az élő Krisztusra vágyom, ha Vele akarok az ünneplésben részes lenni, akkor Isten Szentlelke megadja azt, amire igazából szükségem van. Ez jelenti az Istennel való kapcsolat keresését, a hittel való készülődést, a hit a ,,váltópénz” Isten országában az advent rendjén is az ünnepi ,,bevásárláshoz”. Ha megkérdezzük, hogy mi a terve ma, holnap, az ünnepek idején velünk, akkor biztos, hogy választ fogunk kapni.

Idézet
Az ünnepre való készülődés akkor jó, ha az ünnep urára nézünk, akit várunk.

– A nagyvárosi környezet több csábítást rejt magában, mint egy falusi közösség?

– Ma már nincs akkora különbség a két életforma között, mint pár évtizeddel ezelőtt. A médián, a közösségi oldalakon keresztül az információ pont úgy eljut bárkihez. Az emberek telefonjaikon ma már minden információhoz hozzájutnak, bárhol is éljenek. Ha csak azt nézem, hogy a lakások berendezése révén milyen trendeket követnek, jól látszik, hogy nem élnek elszigetelten. Falu és város között annyi a különbség, hogy a városban élők számára „testközelben” van minden lehetőség. Az ünnepi készülődés idején is sokkal nehezebb nemet mondani a környezet csábítására.

advent Galéria

Bukovinszky Csáki Tünde lelkipásztor: „a mi adventünk a Jézus-várás”

Fotó: Facebook/Bukovinszky Csáki Tünde

– Hogyan jellemezné vártemplombeli gyülekezetét, ahol másik két lelkipásztor társaságában szolgál?

– A tíz marosvásárhelyi református egyházközség egyike a vártemplomi, időrendi sorrendben az 1556-os évtől kezdve ez volt az első. 2700 lelkes gyülekezetünkben hasonló programok vannak, mint máshol a városban, legfeljebb saját adottságainkból és személyiségünkből kifolyólag kicsit másként jelenik meg a történet. A pandémia előtti napi istentiszteletekből mára a vasárnap délelőtti és délutáni, illetve a csütörtöki és szombati istentiszteletek maradtak meg. Vannak különböző csoportjaink – kórusok, gyerekek, fiatalok csoportjai –, akikkel külön foglalkozunk, ezek is rendszerint igemagyarázatos, imádságos alkalmak.

Idézet
A diakóniai csoportban egy vállalkozó jóvoltából csomagot tudunk osztani rászoruló egyháztagjainknak: egyházközségünk híveként havonta 120-140 csomaggal támogatja a gyülekezetet.

Mi abban tudunk segíteni, hogy ezek a csomagok megfelelő helyre, megfelelő családokhoz jussanak el.

– Mekkora volt a pandémia utóhatása a gyülekezeti életre?

– Gyökeresen megváltozott a családok élete, és a hozzáállása szinte mindenhez. A koronavírus-járvány elsősorban a félelmet mélyítette el az emberek lelkében. Azt látjuk, hogyha valaki meg van hűlve, vagy köhög, nem jön el istentiszteletre. Régen nem volt ilyen, ez a félelem lépten-nyomon tapasztalható. A pandémia óta csökkent a templomba járók száma, habár idén emelkedést látunk a kisebb csoportos alkalmakon, a nagy istentiszteletekre rendszeresen 130-an, 150-en járnak el. Nagyon sok az idős, egyedülálló ember, a marosvásárhelyi gyülekezetek közül nálunk van ezekből a nemzedékekből a legtöbb.

– A magányos emberek mennyire igénylik a lelki támaszt, a mélyebb beszélgetéseket a lelkipásztorral?

– A református egyházban jó pár éve kezdődött el egy ilyen próbálkozás, amire tapasztalataim szerint nagy igény van. Megkeresnek az irodánkban egy-egy gonddal, és amikor elkezdünk beszélgetni, kiderül, hogy igazából nem a felszíni történet foglalkoztatja őket, hanem sokkal mélyebb gondjaik vannak. Ezekről viszont akkor tudunk legjobban beszélgetni, ha a család keresztelő, házasság, vagy temetés kapcsán keres meg.

Idézet
A legmélyebb beszélgetések rendszerint a temetések mentén születnek, amikor visszanézünk a gyerekkorra, a fiatal korra, az addigi egész életükre.

A legondolkozói beszélgetéseknek sikerül néhány kérdést tisztába tenniük az ember lelkében. Minden ilyen beszélgetésben azonban Isten igéje ad irányt számunkra. Lehetnek elképzeléseink pszichológiai megoldásokról, de a legfontosabb Isten igéjének a tolmácsolása. Mindig ezt szoktam képviselni: emberi problémáinkra mit válaszol az Úr?

Advent Galéria

A reformátusok számára az ünnepre való készülődésnek fontos helyszíne az istentisztelet

Fotó: Haáz Vince

– Tapasztalatai szerint az emberek hogyan készülnek adventre, és a négy adventi vasárnap révén karácsonyra?

– Megérzésem szerint sokan nem igazán az ünnepre készülnek, hanem egyfajta elvárásnak akarnak eleget tenni. A világ, a reklámok, az üzletek önmagukat kínálják nagyon hangosan. Tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy az ember eldöntse, őt nem az üzleti reklámok vezetik, hanem az ünnep gondolata, a tanult, ismert történet, advent és karácsony igazi tartalma, istentiszteleteken is ezt hangsúlyozzuk.

Idézet
A lelki életben nagy segítség, hogy a Bibliaolvasó Kalauz szerint naponta olvassuk Isten igéjét.

Aki ezt teszi, annak ez alapvető segítség ahhoz, hogy a világgal szemben tényleg az ünnepre készüljön fel, Isten igéje nélkül ugyanis gyorsan „elcsúszunk”. Lelkipásztorként is megtapasztaljuk saját életünkben, hogy ha nincs konkrét igei vezetés, hamar csapdába eshet bárki.

advent Galéria

Bukovinszky Csáki Tünde lelkipásztor gyereket keresztel a Vártemplomban

Fotó: Facebook/Bukovinszky Csáki Tünde

– Mennyire igénylik az emberek a családlátogatást, ahol közvetlenül és őszintén lehet beszélgetni?

– Városi nagy gyülekezetben nehéz családot látogatni. Az egyedül élőket ma sokkal nehezebb felkeresni, mint régen, félnek a bekopogtatótól, csalóktól. Vannak olyan történeteim, hogy kéthetes telefonos egyeztetés után sikerül meglátogatni egy-egy családot, idős embert. Az emberek igazából nagyon igénylik ezeket a beszélgetéseket, de sok esetben nehezen jön össze, nehéz megtalálni a logisztikát hozzá.

Idézet
Amikor egy családlátogatáson elkezdünk beszélgetni, gyönyörű emlékek jönnek elő az életükből, aminek hatására megerősödik bennük a tudat, hogy lelki szükségleteik nem változtak.

Csak a betegség, az egyedüllét, és a sok elfoglaltság ma háttérbe szorítja bennük az érzelemmel teli emlékeket.

– A gyülekezetek számára nagy kihívás megszólítani a fiatalokat. Marosvásárhelyen ez mennyire sikeres?

– A város tíz református gyülekezetének mindenikében van ifjúsági, bibliaórás közösségi csoport. Kolozsvárhoz hasonlóan néhány vásárhelyi gyülekezet a konfirmálást kitolta három évre, hetedik, nyolcadik és kilencedik osztályra, így hosszabb ideig tudunk velük kapcsolatban maradni. Az egyházközségben a vallásórás csoporton kívül három konfirmációs csoport is működik, a gyülekezet lelkipásztorai velük és a fiatalokkal gyakran vannak együtt, kirándulnak. A teológia elvégzése után Marosvásárhelyre került egy olyan ifjúsági lelkipásztor, akinek az a dolga, hogy a tíz gyülekezet ifjúságát összefogja.

Idézet
Nagyon jól működnek a foglalkozásai, a mi gyülekezetünkben is érezteti hatását az ifjú lelkipásztor elhivatott munkája.

A fiatalok nagyon szeretik az olyan lelkészt, aki nem irányítani akarja őket, hanem egyszerűen a jelenlétével és a hitével bizonyságot tesz számukra.

korábban írtuk

Adventi koszorúkat állítanak ki a Maros megyei városokban is
Adventi koszorúkat állítanak ki a Maros megyei városokban is

Marosvásárhelyen a Bolyai téren helyezik el idén is a város adventi koszorúját, Szászrégenben a DIO-Ház udvarán, Nyárádszeredában a Bocskai-szobor előtti téren, Szovátán a Placcon állítják fel az adventet jelző koszorút.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. július 25., péntek

Bán Mór Tusványoson: az a feladata a történelmi regénynek, hogy fölkeltse az érdeklődést az adott korszak iránt

Milyen az, amikor egy írót egy film kapcsán kérdeznek a legtöbbször, mi a történelmi regény szerepe, miért döntött amellett, hogy a Hunyadi-korszakról ír regénysorozatot? – többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Bán Mór író Tusványoson.

Bán Mór Tusványoson: az a feladata a történelmi regénynek, hogy fölkeltse az érdeklődést az adott korszak iránt
Hirdetés
2025. május 15., csütörtök

Nicușor Dan a Krónikának: ne legyen a magyar közösség a szélsőségesek bűnbakja

A romániai államelnök-választás első fordulója előtt a Krónika volt az egyetlen romániai magyar lap, amely interjút készített Nicușor Dannal.

Nicușor Dan a Krónikának: ne legyen a magyar közösség a szélsőségesek bűnbakja
2025. május 01., csütörtök

Nicușor Dan a Krónikának: a közigazgatási átszervezés a magyar közösség képviselőivel történő egyeztetéssel történhet

Nicușor Dan független államfőjelölt a Becsületes Románia című választási programjával az ország közigazgatási átszervezésére törekszik. A Krónikának nyilatkozó bukaresti főpolgármester a román–magyar kapcsolatok javításáról is kifejtette véleményét.

Nicușor Dan a Krónikának: a közigazgatási átszervezés a magyar közösség képviselőivel történő egyeztetéssel történhet
2025. január 17., péntek

A Kárpát-medence mellett Európát is bejárta a Felszeg Gyöngye Néptánccsoport

A kalotaszentkirályi Felszeg Gyöngye Néptánccsoport legfontosabb kihívásként azt tűzte ki célul, hogy bevonja a fiatalokat a hagyományok átélésébe, és arra ösztönzi őket, hogy a szívükön viseljék az ügyet. Néptáncaival a Felszeg Gyöngye bejárta Európát.

A Kárpát-medence mellett Európát is bejárta a Felszeg Gyöngye Néptánccsoport
Hirdetés
2024. december 21., szombat

A karácsony valódi lényegét közvetíti a kolozsvári Karaván együttes

Tanulságos gondolatokat igyekszenek átadni dalszövegeik által a kolozsvári Karaván együttes tagjai, akik közös válaszukban ünnepi koncertjeikről, új lemezükről, jövő évi terveikről beszéltek az Erdélyi Naplónak.

A karácsony valódi lényegét közvetíti a kolozsvári Karaván együttes
2024. november 23., szombat

Teljesen átadja magát a zenének a legszebb erdélyi magyar dal nyertese, a DreamFlow együttes

Gőzerővel dolgozik az első nagylemezén a szászrégeni DreamFlow zenekar, amely november közepén megnyerte az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) által szervezett Legszebb Erdélyi Magyar Dal (LEMD) pályázat fődíját.

Teljesen átadja magát a zenének a legszebb erdélyi magyar dal nyertese, a DreamFlow együttes
2024. november 08., péntek

Mindig volt húzóerő az öt generációt oktató bálványosváraljai Árvalányhaj Néptánccsoportban

Közel nyolcvan tagot számlál, négy csoportra osztva működik a bálványosváraljai Árvalányhaj Néptánccsoport, amely idén ünnepli megalakulásának 26. évfordulóját. Hunyadi Tünde projektfelelős a kezdetekről, legfőbb céljaikról beszélt az Erdélyi Naplónak.

Mindig volt húzóerő az öt generációt oktató bálványosváraljai Árvalányhaj Néptánccsoportban
Hirdetés
2024. szeptember 10., kedd

Ps:alter – egy zenekar, amely merészel dalokat írni zsoltárok alapján

Tartalmilag az Isten és ember, ember és ember közti kapcsolatot, annak mélypontjait, az izgatottságot, fájdalmat, gyönyört, panaszt, vigaszt jeleníti meg és közvetíti dalain keresztül a kolozsvári ps:alter zenekar.

Ps:alter – egy zenekar, amely merészel dalokat írni zsoltárok alapján
2024. július 09., kedd

A táncházmozgalom berkein belül érzik igazán jól magukat a kolozsvári Katlan zenekar tagjai

Próbál „balesetmentesen” játszadozgatni a Kárpát-medencei és amerikai autentikus népzene műfaja között a Katlan zenekar, amely alig több mint egyéves fennállása alatt már egy lemezre való anyagot állított össze.

A táncházmozgalom berkein belül érzik igazán jól magukat a kolozsvári Katlan zenekar tagjai
2024. június 29., szombat

Azt a szeretetet és elismerést kapta a szászrégeni Titán zenekar, amit egy erdélyi együttes kívánhat

Az elmúlt húsz év legjobb lemezén dolgozik a szászrégeni Titán zenekar, amely hamarosan megjelenteti az album hírnökét, az Emelem kalapom című dalt. Szabó Előd frontemberrel az új zeneműről, nyári koncertjeikről, további terveikről beszélgettünk.

Azt a szeretetet és elismerést kapta a szászrégeni Titán zenekar, amit egy erdélyi együttes kívánhat
Hirdetés
Hirdetés