
Fotó: Pál Árpád
Ugyan szerdán húszmillió lejjel kiegészítette a környezetvédelmi minisztérium a hagyományos Zöldház program keretében a magánszemélyeknek kiutalt költségvetést, van, ahol ez is csak pillanatnyi megoldást hozott. Maros és Hargita megyében például már az első nap elfogyott ez is.
2016. október 13., 20:082016. október 13., 20:08
Amint arról beszámoltunk, a dossziék leadásának első napján a környezetvédelmi ügynökség marosvásárhelyi székhelyénél vasárnapról hétfőre virradó éjszaka óta sorban állók közül többen abban reménykedtek, hogy azok is részesülhetnek támogatásban, akik a helyszínen, érkezési sorrendben összeállított névjegyzékben a 250. helynél hátrább vannak. Szerdán végül Maros megyének a lakosságarányosan járó 1,6 millió lejt újabb 547 ezerrel toldották meg, ami azt jelentette, hogy a hétfői 300 jelentkező mellett további 90 iratcsomót fogadtak el.
„A magánszemélyektől október 10-étől fogadtuk az igénylési iratcsomókat a klasszikus Zöldház programra. A Környezetvédelmi Alap ügyvezetősége elnökének rendelete alapján a Maros megyének előirányzott 1 642 548 lejes keretet a lakossági igénylések október 11-ére kimerítették. A pénzalapot október 12-én 25%-kal kiegészítették, és a nap végére ez is elfogyott. A dossziék befogadásának három napja alatt intézményünknél 364 igénylési iratcsomót iktattak, ezek közül 362 kérés nyomásos napkollektorok beszerelésére és 2 kérés hőszivattyú beszerelésére vonatkozott” – tájékoztatott a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség ügyvezető igazgatója, Dănuţ Ştefănescu.
Hargita megyének több mint 1,2 millió lej jutott az eredeti 927 ezer lej helyett, ám szerdán már az emelt keret is kimerült, a korábbi 154 dossziéhoz újabb 52 kérelmezési iratcsomót csatoltak. Azért is merülhetett ki egyébként újfent ilyen hamar a keret, mivel a minisztérium a pluszösszegeket is a lakosság száma függvényében osztotta szét a megyék között. Pedig igen eltérő mozgásokat tapasztalhattunk. Az ország nagyon sok megyéjében tolongás volt a program hétfő reggeli rajtjakor a környezetvédelmi ügynökségek székhelye előtt, Csíkszeredában például olyan pályázó is akadt, aki már szombaton beállt a sorba, hogy ne maradjon le a vissza nem térítendő támogatásról. Voltak olyan megyék is – például Mehedinți vagy Szilágy -, ahol a költségvetés már az első napon elfogyott.
Más megyékben ellenben a kiutalt összegeket csak kis százalékban hívták le egyelőre, ilyen Máramaros megye (16,04 százalék), Bukarest (12,85 százalék), illetve Konstanca megye (12,75 százalék). Éppen ezt látva helyezte kilátásba Jakab István, a Környezetvédelmi Alap elnöke közvetlenül a rajt után a Krónika megkeresésére a Zöldház programra elkülönített pénzek átcsoportosítását. Mint mondta, a döntést a környezetvédelmi minisztériumnak kell meghoznia, de várhatóan néhány napon belül döntenek. Jakab ugyanakkor azt is a lehetséges forgatókönyvek között említette, hogy a jogi személyeknek szánt keretből vesznek el, és adják át a magánszemélyeknek. Hasonlóról azonban még nem érkezett tájékoztatás.
Az érintett hatóságok és magánszemélyek szerint is várható volt egyébként a nagy érdeklődés, hiszen a program öt év szünet után indult újra, legutóbb 2011-ben lehetett állami támogatást igényelni megújuló energiákat hasznosító fűtésrendszerek vásárlására. Idén a nyomás nélküli napkollektorok beszerelésére 3000 lejes, nyomásos napkollektorokra 6000 lej és hőszivattyúkra 8000 lejes vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!