Hirdetés

Vonzóbbá tennék a román partszakaszt

„Romániának nemzetközi szinten biztos idegenforgalmi célpontként kellene népszerűsítenie magát, rámutatva, hogy nálunk nem robbantanak fel autóbuszokat, nem követnek el merényleteket” – vallja Dan Matei Agathon, az Idegenforgalmi és Szolgáltatói Munkáltatók Országos Szövetségének az elnöke.

2012. július 24., 08:512012. július 24., 08:51

Mint részletezte, amikor a nagy utazásszervező cégek felvesznek kínálatukba egy turisztikai célpontot, akkor fontos kritérium az illető hely biztonságossága is. A szakember szerint éppen ezért Romániának most nagy hangsúlyt kellene ennek népszerűsítésére fektetnie. Mivel Bulgáriában tengerparti üdülőtelepen történt a robbantás, a munkáltatói szövetség a román partszakasz még vonzóbbá tételére fogalmazott meg javaslatokat.

Egyebek mellett az szeretnék elérni, hogy létrejöjjön a tengerparti rendőrség, aminek többek között az lenne a feladata, hogy megkímélje a napozó-fürdőző embereket a mozgóárusok áradatától. Agathon szerint továbbá egy ilyen rendfenntartó egység a terrortámadások megelőzéséhez is hozzájárulna. Másik javaslatuk azt célozza meg, hogy valamenynyi tengerparti üdülőtelepet egy úgynevezett igazgatótanács vezessen, amelyben egyenlő mértékben képviseltesse magát a helyi önkormányzat, a polgármesteri hivatal, a kereskedelmi egységek, illetve bárki, akinek valami köze van a turizmushoz.

Az Idegenforgalmi és Szolgáltatói Munkáltatók Országos Szövetsége a jelenleginél lényegesen szigorúbban szeretné kezelni a vízi sportok kérdéskörét is, meglátásuk szerint ezeket nem is szabadna űzni olyan partszakaszokon, ahol napozók vannak kialakítva, hogy ezáltal elkerülhetővé váljanak a balesetek.
 

Kifelé a válságból

Látszanak a fellendülés első jelei immár a Fekete-tenger partján található üdülőtelepeken, az odaérkező turisták száma elérte idén a gazdasági válság előtti szintet – közölte   Nicolae Bucovală, az Idegenforgalmi és Szolgáltatói Munkáltatók Országos Szövetségének alelnöke, aki egyben a Mamaiai Munkáltatói Szövetség elnöke. A szakember ugyanakkor derűlátó. Mint mondta, az eddigi tapasztalatok a 2008-as nyarat idézik, s várhatóan hasonlóan alakul a forgalom augusztusban, illetve szeptember elején. Példaként azt hozta fel, hogy Mamaián már nagyon nehéz helyet találni, s akadnak 100 százalékos foglaltságú szállodák is.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés