
2012. február 02., 09:132012. február 02., 09:13
Hatszáz új munkahelyet teremt Sepsiszentgyörgyön a svéd Autoliv autóalkatrész-gyár, amely tegnapi közleménye szerint gépkocsikormányokat kíván gyártani a székelyföldi városban. A cég rámutat: a beruházás részeként megvásárolt egy, korábban az LRO nadrággyárnak otthont adó gyártócsarnokot a kovásznai megyeszékhelyen, aho
A Szentgyörgyön megvásárolt telek 37 ezer négyzetméteres, amelyen 12 ezer négyzetméter a beépített felület. Az új gyárba varrodai és öntődei tapasztalattal rendelkező jelentkezőket keresnek, emellett karbantartókat, minőségellenőröket, logisztikai szakembereket és mérnököket is foglalkoztatni kívánnak. A tervek szerint az Autoliv átveszi egy korábban működő sepsiszentgyörgyi nadrággyár négyszáz alkalmazottját, és a retechnologizációs folyamat, valamint a munkaerő-felvétel lezárultát követően ősszel kezdenék a termelést. A Székelyföldön gyártott kormányok többek között BMW és Volkswagen márkájú gépkocsikba kerülnek majd.
Az Autoliv a világ legnagyobb gépjármű-biztonsági rendszer gyártója, összesen 47 ezer alkalmazottat foglalkoztat 30 országban világszerte. Ebből 3500-an a már meglévő romániai üzemekben dolgoznak. A cég 1997 óta van jelen az országban, és eddig három üzemet működtetett Brassóban, Lugoson és Temesváron. Romániában biztonsági öveket, hevedereket, a légzsákok felfúvódását biztosító gázgenerátorokat, biztonsági övbe való rugókat, valamint légzsákokat gyárt. Brassóban és Temesváron a cég fejlesztési központokat is működtet, ezekben biztonsági öveket és elektronikus biztonsági rendszereket fejlesztenek és tesztelnek.
A cég tavaly világszinten 8,23 milliárd dollár értékben értékesítette termékeit, ami 15 százalékos fejlődés a 2010-es évhez képest. Ebből a légzsákalkatrészek 5,4 milliárd dollárt tesznek ki, míg a biztonsági övek forgalma 2,5 milliárd dolláros volt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.