Hirdetés

Visszatért a közútkezelő társasághoz a több autópálya építését elbaltázó Neaga

•  Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

Az országos közútkezelő társaság (CNAIR) igazgatótanácsának tagjává nevezte ki a közlekedési minisztérium március elsejétől Narcis Neagát.

Bálint Eszter

2018. március 05., 09:412018. március 05., 09:41

Aki korábban a közút- és autópálya-építésekért felelős vállalat vezérigazgatója volt, és számos rendellenesség az ő nevéhez köthető – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„Az az időszak, amelyben Narcis Neaga vezette a CNAIR-t, volt a legártalmasabb a romániai infrastruktúra fejlődésére nézve” – szögezi le a sztrádaépítéseket nyomon követő egyesület.

Hirdetés

A bejegyzés felsorolja Narcis Neaga „legkatasztrofálisabb” megvalósításait is. Köztük találjuk a Szászváros–Nagyszeben-autópálya 3-as szakaszának a megnyitását, ami úgy történt meg, hogy „elkendőztek” több száz műszaki hibát, „ami miatt egy jó 200 méteres szakaszon beszakadt az út, és egy évre le kellett zárni a sztárdaszakaszt, ennek következtében pedig csaknem egytucatnyi ember életét vesztette a párhuzamosan futó, 1-es jelzésű országúton”.

„A Lugos–Déva-autópálya 2-es, 3-as és 4-es szakaszára úgy írták ki a versenytárgyalást, hogy nem volt meg a felülvizsgált környezetvédelmi engedély, ami miatt a 2-es szakaszra tervezett alagúttal gondok adódtak, és ezek máig fennállnak.

Ugyanakkor mintegy 20 versenytárgyalást írtak ki autópályák és gyorsforgalmi utak terveinek elkészítésére, de többségükről letettek” – sorolják a civilek.  „És nem utolsó sorban, a Bechtellel való 2013-as szerződésbontás nyomán alakult ki az a helyzet, hogy a gyalui hidat leválasztották a Gyalu–Magyarnádas-szakaszról, és egy 800 méteresnél kisebb csonk a sztrádaszakaszt autópálya-múzeummá változtatta, és csak idén készül el” – közli a Pro Infrastruktúra Egyesület abbéli reményének adva hangot, hogy Lucian Șova miniszter a lehető legrövidebb időn belül újragondolja álláspontját.

Narcis Neaga ellen különben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) eljárást indított hivatali visszaélés miatt egy, sztrádaépítéssel kapcsolatos ügyben,

a DNA közlése szerint azonban az ügyet idén februárban vádemelés nélkül lezárták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
Hirdetés