2012. március 20., 08:392012. március 20., 08:39
Mint részletezte, tavaly is 10–15 százalékkal zsugorodott a piac, s ennél is nagyobb lett volna a visszaesés, ha az itthoni trendeket nem kompenzálta volna az export. Az előzetes statisztikákból ugyanakkor arra derül fény, hogy a romániai húsfeldolgozók az év első hónapjaiban máris 20–25 százalékos visszaesést regisztráltak a tavalyi év hasonló periódusához viszonyítva, ezzel szemben azonban a kivitel 15–20 százalékkal bővült.
A szakember úgy látja, tovább lendítene a hidegfelvágottak piacán, ha júniustól valóban 15 százalékkal nőnének a fizetések a közszférában, a pluszösszegek ugyanis szerinte többnyire fogyasztásra mennének. „Úgy látom, hogy azok a cégek, amelyeknek sikerül növelniük a kivitelüket, nem fogják annyira megsínyleni a válságot, mint azok, akik csak a hazai piacokat célozzák meg. A piac alakulása ugyanakkor nagyban múlik a vállalatok árpolitikáján, a minőségre fektetett hangsúlyon, illetve azon is, hogy sikerül-e elérnünk, hogy 9-10 százalékra csökkenjen az élelmiszer-ipari termékek áfája. Mindezek kihatnak a piacra, azonban növekedésre semmi szín alatt nem számíthatunk” – fogalmazott Radu Timiş.
A szakember rámutatott, az exportok bővítése érdekében a romániai húsfeldolgozók próbálnak betörni az orosz és a kínai piacra. Romániában egyébként igen alacsony a felvágottfogyasztás, az egy főre eső éves fogyasztás alig 8 kilogramm, miközben az EU-s átlag 20–25 kilogramm. A román húspiac forgalma egyébként eléri az 1,2 milliárd eurót, ami a bruttó hazai termék (GDP) 1 százalékát teszi ki.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.