Hirdetés

Visszacsalogatnák a turistákat Tunéziába

Legkevesebb negyven százalékkal visszavetette az idegenforgalom bevételeit Tunéziában a januári népi felkelés, amely menekülésre kény-szerítette Ben Ali elnököt, és további tüntetésekhez, felkelésekhez vezetett az arab világban.

Hírösszefoglaló

2011. március 08., 09:332011. március 08., 09:33

Turisták ezreit evakuálták az üdülővárosokból, amint a tiltakozások januárban elérték csúcspontjukat, a 40 százalékos visszaesés pedig arra késztette a kormányt, hogy visszacsábításukra kampányt indítson. A visszaesés nem kis problémát jelent Tunézia számára, amely régóta közkedvelt üdülési célpont 1410 kilométeres mediterrán tengerpartjának, ókori római építészeti emlékeinek és hatalmas festői sivatagi területeinek köszönhetően. A turizmus durván 400 ezer embert foglalkoztat az ország 10 milliós lakosságából, és mintegy 2,5 milliárd dolláros bevételt hozott tavaly, a bruttó nemzeti termék több mint 6 százalékát.

Most, amikor Tunézia helyének megtalálásárt küzd, miközben a fővárosban még tartanak a tüntetések, és a kormány a növekvő bűnözéssel kénytelen felvenni a harcot, a tunéziaiak azt a kérdést teszik fel, vissza fognak-e térni a turisták. Az észak-afrikai ország idegenforgalmának legmozgalmasabb időszaka áprilistól júliusig tart. A kormány reménykedik és közölte, hogy újra érkeznek Európából charter repülőgépjáratok a festői Bizerta városába, amely a Földközi-tengeren Szicíliával és Szardíniával szemben helyezkedik el. „A forradalom országunkat ismertté tette az egész világ előtt – állapította meg Mehdi Huassz idegenforgalmi miniszter.

– Azt szeretnénk mondani minden barátunknak, hogy jöhetnek Tunéziába, a béke és a szabadság légköre várja őket.” Viszont a folytatódó tüntetések és a növekvő vallási feszültséggel kapcsolatos aggodalmak további visszaesést eredményezhetnek, ahogy az arab világban máshol terjedő erőszakos cselekmények is, különösen a szomszédos Líbiában. A biztonság nagyon fontos – állapította meg Kate Davis, a Saphir Palace Hotel igazgatója Hammametben.

Ez a szálloda egyike azon kevés, több mint tucatnyi hatalmas fehér hotelnek a tengerparton, amely még nyitva van. Azoknak az embereknek, akik nincsenek itt, és nem látják a nyugalmat és a szépséget, az arab világ történéseiről szóló hírek elbátortalanítóak lehetnek – hangsúlyozta a szálloda-igazgatónő, aki ugyanakkor derűlátásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a turizmus vissza fog térni az elkövetkező hónapokban.

Újra indulhatnak az egyiptomi charterek

Két-három héten belül újra indulhatnak Magyarországról az Egyiptomba tartó charterjáratok, miután a Külügyminisztérium levette az egyiptomi tengerparti üdülőhelyeket az utazásra nem ajánlott I-es kategóriából – közölte Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke.

Zám Tibor, a Best Reisen irodavezetője ismertette: március 20-án szeretnék elindítani a kényszerszünet utáni első charterútjukat, ha lesz rá elég jelentkező. A Külügyminisztérium tegnap azt közölte, hogy „fokozott körültekintés mellett” újra biztonságosnak tekinthető a szervezett tengerparti szállodai üdülés Egyiptomban, a Vörös-tenger vidékén. A tárca utazási felhívásában ugyanakkor nem javasolta a beutazást az észak-afrikai ország nagyvárosaiba (Kairó, Szuez, Alexandria, Iszmailija), valamint Felső-Egyiptomba. Szintén nem javasoltak a Luxorba tervezett kirándulások, a nílusi hajóutak, továbbá a szállodán kívüli programok, valamint a belföldi egyéni utazások.

Egyiptom többi részét a II-es (fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek) kategóriába sorolta át a minisztérium a korábbi I-es, utazásra nem javasolt térségek kategóriájából. Mint ismeretes, az egyiptomi népfelkelés január 25-én kezdődött, 11 nappal azután, hogy a „jázminos forradalom” menekülésre kényszerítette Zin el-Abidin ben Ali tunéziai elnököt. A biztonsági erők és a tüntetők összecsapásaiban mintegy 300-an meghaltak, a sebesültek száma több ezerre tehető.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
2026. június 26., péntek

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank
2026. június 26., péntek

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter

Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék

Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék
2026. június 25., csütörtök

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat

Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat
2026. június 24., szerda

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE
Hirdetés
Hirdetés