
A román Tarom állami légitársaság öt Boeing 737-MAX 8 típusú repülőgép megvásárlásáról írt alá szerződést az amerikai gyártóval – közölte Viorica Dăncilă miniszterelnök a keddi kormányülésen.
2018. július 17., 15:282018. július 17., 15:28
A kormányfő elmondta, az öt repülőgép megvásárlása egy nagyobb szerződés része, amelynek értelmében június elején már két Boeing 737-800 NG típusú repülőgép a román vállalat flottájába került.
Dăncilă elmondta, ez fontos lépés a Tarom számára, és hangsúlyozta, folytatják fejlesztését. Az öt repülőgép a tervek szerint 2023-ig kerül a társaság flottájába.
Az 1954-ben alapított Tarom 50 célállomás felé működtet járatokat, flottája 23 repülőgépből áll, amelyeknek egy része elavult. A Tarom az idén 1,5 milliárd lej bevételt és ugyanennyi kiadást ütemezett be, miután 2009 és 2017 között 1,6 milliárd lejre becsült veszteséget halmozott fel.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!