Hirdetés

Vendégváró majális

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

A Bihar és Szatmár megyei strandok már a hétvégétől várják a fürdőzni vágyókat, nagyon sok helyen majálisi programokkal is készülnek. Van, ahol animátorok szórakoztatják majd a strandolókat, máshol fesztivált szerveznek. A hegyvidéken attól tartanak, hogy a változó idő kedvét szegi a turistáknak. Bálványoson csütörtökön alig 50 százalékos volt az előfoglalás, ám szép időben még utolsó percben is megtelhetnek a panziók. Torja község önkormányzata majálist szervez a falu lakóinak, ahova a turistákat is szívesen látják.

Krónika

2011. április 29., 07:272011. április 29., 07:27

A hétvégén már bármelyik strandon lehet fürdőzni Nagyváradon és környékén: a megyeszékhelyen, illetve a közeli fürdőhelyeken, Félixen és Püspökfürdőn (Május 1.) pénteken már azok a strandok is megnyitják kapuikat, amelyek a héten még zárva voltak. A Félix strand már az elmúlt pénteken megnyitott, és a szép időnek köszönhetően igen sok a látogató is azóta – mondta el a Krónikának Cătălin Şipoş, a fürdőhelyet kezelő Turism Felix Kft. közgazdásza. A térség legmodernebb strandján nem változott a belépődíjak összege tavaly óta: felnőtteknek 25 lej, gyerekeknek 12 éves korig 12 lej a jegy ára. A pingpongasztalokat öt lejért lehet használni, emellett 75, illetve 80 lejért a futballpályát is kibérelhetik a sportkedvelők egy, illetve másfél órára. A vízicsúszdák ingyenesen használhatók. A Turism Felix most szombaton és vasárnap, május elsején szórakoztató programokat is szervez a Félix strand, illetve az Internaţional és a Termal Hotel medencéinél a látogatóknak: az animátorok egész nap járják majd a strandokat, lesz focibajnokság, röplabdaverseny, egyéb játékos programok gyerekeknek és felnőtteknek a megszokott strandbelépő ellenében.

A püspökfürdői Vénusz strand pénteken nyitja meg kapuit. A belépő összege itt sem változott: felnőttek 15, gyerekek 7 lejért fürdőzhetnek. Ezen a hétvégén a Vénusz a Iureş elnevezésű house-zenei fesztiválnak ad otthont: pénteken és szombaton két színpadon – egy speciális fesztiválsátorban, illetve a legyezőszerűen elrendezett medencék között – keverik majd az elektronikus zenét az ismert lemezlovasok, a fellépések után pedig reggelig tartó buli várja a műfaj kedvelőit. A fesztiválra az egynapos belépő elővételben 35, a kétnapos 60 lejbe kerül, a helyszínen ez 50, illetve 90 lejre nő.

Várad: várják a támogatást

A hagyományoktól eltérően nemcsak május elsején, hanem már pénteken megnyit Nagyvárad városi strandja is – tájékoztatta a Krónikát Bimbó-Szuhai Tibor, a piac- és közterület-felügyelő vállalat műszaki igazgatója. A városi strand jegyárai emelkedtek tavalyhoz képest: felnőttek 9, gyerekek, diákok és egyetemisták 4 lejért léphetnek be. Az igazgató azt mondja, ezen a télen nem fektettek sok pénzt korszerűsítésbe, és csak a szükséges karbantartási munkálatokat végezték el – medencék festését, takarítást –, mivel várhatóan hamarosan aláírják a 15 millió eurós vissza nem térítendő támogatásról szóló szerződést, amelyből európai elvárásoknak megfelelővé válhat a létesítmény. Az Észak-Őssi strand, amely télen is nyitva tart, az utóbbi két hétben karbantartás miatt zárva volt, kedden azonban ismét megnyitott. Itt felnőtteknek 8, diákoknak 4 lej a jegy, nyugdíjasok számára keddtől péntekig ingyenes a belépés. Mind a két fürdőben, mind a két váradi strandon különböző hőmérsékletűre kevert termálvíz várja a fürdőzőket.

Szatmár megyei kedvezmények

Szatmár megyében, akárcsak az előző években, idén is május elsején nyit a strandok többsége. Nagykárolyban az első napon kedvezményes áron lehet fürdeni, a felnőttek 10 lejes belépőjének, illetve a nyugdíjasok és gyerekek 5 lejes díjának mindössze a feléért léphetnek be a városi strandra a vendégek. Ákoson és Krasznamihályfalván is ezen a hétvégén kezdik a nyári szezont. Amint lapunknak a létesítmények képviselői elmondták, Ákoson a felnőttjegy ára marad a tavalyi szinten, azaz 7,5 lej lesz idén is, a kedvezményekkel kapcsolatban viszont még nem döntöttek. Krasznamihályfalván a teljes áras belépő 10 lej lesz, a hét év alatti gyerekek számára ingyenes a strandolás, a hét és tizennégy év közöttiek 4 lej ellenében léphetnek be, továbbá a nyugdíjasok is kedvezményes áron igényelhetik a fürdő szolgáltatásait. Tasnádon már az elmúlt hét végén birtokba vehették a látogatók a szabadtéri medencéket, a felnőttjegy ára itt is 10 lej, a gyerekek és az idősek számára pedig ennek felét kell fizetni.

A hideg időszakban egyébként Szatmár megyében Krasznamihályfalván fogadtak fürdőzőket a félig fedett medencében, továbbá Tasnádon és a Vámfalu mellett levő Máriavölgyén is lehetett fedett medencékben strandolni. Amint arról csütörtöki lapszámunkban beszámoltunk, a szatmárnémeti városi fürdő, amely harmadik éve tart zárva fejlesztési munkálatok miatt, a létesítményt bérlő cég szerint május végén vagy június elején nyit majd.

A hegyvidéken kedvezőtlen időjárástól tartanak

A vasárnapi május elseje és a kedvezőtlen időjárás tarthatja otthon a turistákat – fogalmazta meg aggályait a Krónika megkeresésére Daragus Attila, az ANTREC faluturisztikai egyesület Kovászna megyei elnöke, Torja község polgármestere. Mint részletezte, eddig mintegy 50 százalékban foglalták le a bálványosi szálláshelyeket, ám napsütéses, szép időben még utolsó percben is megtelhetnek a panziók. „A május elseje a majálisról szól, arról, hogy az emberek kiülnek a zöld fűbe, kirándulnak, erre viszont esős időben nincs lehetőség” – mondja Daragus, aki egyúttal arról is beszámolt, hogy a húsvéti forgalmat nem befolyásolta az időjárás, hiszen akkor az ünnepi fogások, például a töltött bárány, valamint az ünnepkörhöz csatlakozó  hagyományok, a tojásfestés, a locsolkodás csábította a vendégeket.

Május elsejére eközben Torja község önkormányzata majálist szervez a falu lakóinak, ahova a turistákat is szívesen látják. Ha szép az idő, több százan kivonulnak a falu határában levő Cserefarok-szegletbe, ahonnan az egész Alsó-háromszéki-medence látszik, és több mint ötvenliteres üstben főzik majd a körömpörköltet, amit ingyen osztogatnak. „Ha esik az eső, nem tehetünk semmit” – szögezte le Daragus Attila.

Hasonlóképpen látja a helyzetet Szabó Tibor, a Háromszéki Panziók Egyesületének elnöke. A szakember lapunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy mindenképpen több vendég lenne a hegyvidéki üdülőtelepeken, ha hosszabb lenne az ünnep, és nem vasárnapra esne május elseje.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
Hirdetés