2011. december 14., 08:452011. december 14., 08:45
Az Európai Parlament plenáris ülése előtt az uniós politikus megerősítette, hogy várakozásai szerint legkésőbb márciusra az új szöveget aláírják, és rá néhány hónappal ratifikálható lesz. Hozzátette: ebben számít az EP együttműködésére is.
A képviselők előtt Van Rompuy és José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke is méltatta, hogy a múlt heti európai uniós csúcstalálkozón született megállapodást Nagy-Britannia kivételével valamennyi tagország támogatta. Emlékeztettek ugyanakkor arra is, hogy az euróövezeten kívüli országok egy részében a kormánynak még a parlamenttel kell konzultálnia, mielőtt végleges választ adnak arra, hogy csatlakoznak-e az új szerződéshez.
Van Rompuy külön méltatta a megállapodást támogató, euróövezeten kívüli országok felelősségét és szolidaritását. Az uniós elnök leszögezte: a csúcstalálkozón folytatott tárgyalásokon világossá vált, hogy más alternatívát nem tudnak találni a jelenlegi szerződéses adottságok megváltoztatására. Mint mondta, nem ez a formai megoldás volt a személyes preferenciája, de más elképzelések nem kaptak elegendő támogatást a tagországok vezetői között.
Ami Nagy-Britanniát illeti, Barroso úgy vélte: a londoni feltételeket nem lehetett elfogadni. Az uniós belső piac egységét sodorta volna veszélybe, ha külön jegyzőkönyvet készítenek a pénzügyi piacokkal kapcsolatban – tette hozzá.
Herman Van Rompuyék kiemelték a csúcstalálkozón született más döntések jelentőségét is, illetve felhívták a figyelmet a korábban kidolgozott intézkedések fontosságára. Barroso hangoztatta, hogy az Uniónak máris jelentős eszközei állnak rendelkezésére a pénzügyi fegyelem szempontjából. Emlékeztetett, hogy éppen tegnap lépett életbe az úgynevezett hatos jogszabálycsomag, amely egyfajta közös gazdasági kormányzást alapoz meg.
A brüsszeli bizottság a múlt hónapban további átfogó javaslatokat terjesztett elő ezen a téren – tette hozzá. Barroso fontosnak tartotta azt a döntést is, hogy egy évvel, jövő nyárra előrehozzák az állandó euróövezeti stabilitási mechanizmus működésének kezdetét. Kiemelte, hogy a tagállamok vállalták a nemzeti költségvetések egyensúlyba hozását, a túlzott deficiteljárás pedig automatikusabbá vált. A bizottsági elnök jelezte azt is, hogy a következő csúcstalálkozón folytatják a tárgyalásokat a nemzeti gazdaságpolitikák egyeztetésének kiterjesztéséről. A gazdasági uniót nem lehet csak szigorra építeni, növekedésre és munkahelyekre is szükség van – szögezte le.
A tegnapi plenáris EP-vitában felszólaló képviselők nagy része egyébként bírálta a különutas brit álláspontot. Különösen élesen fogalmazott a szocialista frakcióvezető, Martin Schulz, aki szerint „nem lehet a zsarolásnak engedni..., nem engedhető meg, hogy elkerüljék a további szabályozást a londoni Cityben ülő spekulánsok”, akik a válság előidézésében is felelősek.
A liberális képviselőcsoport vezetője, Guy Verhofstadt üdvözölte, hogy a csúcsértekezlettel a múltnak adták át a „deauville-i kaszinókompromiszszumot”, amelyben Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök lényegében a többi tagország megkérdezése nélkül megállapodott a szerződésmódosításról. Joseph Daul, a kereszténydemokrata-konzervatív néppárti frakció vezetője elsősorban azt tartotta fontosnak, hogy a legfontosabb döntések esetében megmaradjon a közösségi jelleg.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.