2012. június 21., 08:552012. június 21., 08:55
„Görögországnak van kormánya. A parlamentáris feltételek teljesültek a kormány megalakításához” – közölte korábban Evangelosz Venizelosz, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (Paszok) elnöke, miután tárgyalásokat folytatott a kormányalakítással megbízott Szamarasszal, a vasárnapi választásokon győztes konzervatív Új Demokrácia (ND) vezetőjével.
A Paszok mellett a Demokratikus Baloldal (Dimar) is támogatásáról biztosította az új kormányt. Venizelosz elmondta, hogy a hárompárti koalíciós megállapodás részletein még dolgoznak, a személyi kérdésekben tegnap este további tárgyalásokat folytattak. Az új kabinet tagjait párttisztviselők szerint ma nevezik majd ki. A Paszok-vezér bejelentése szerint az új kabinet első dolga az lesz, hogy újratárgyalja a Görögországnak nyújtott nemzetközi hitelcsomag feltételeit. A három párt 179 hellyel rendelkezik a 300 fős parlamentben. Az ND 129, a Paszok 33, a Dimar 17 mandátumot szerzett.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.