Válságban a régiségpiac

A nemzetközi piac telítettsége és a pénzügyi recesszió okozta vásárlóhiány a régiségkereskedők mindennapjait is megnehezíti. A kilencvenes évek derekán virágzó üzletág manapság már csak az igazán tehetős gyűjtőket vonzza, ám ebből csak minimális haszon származik, amely nagy részét felemésztik a különböző, kötelezően befizetendő illetékek és engedélyek – panaszolja a Krónikának Szilágyi Mihály nagykárolyi régiségkereskedő.

Az internet segíthet

„Az on-line aukciók csillaga most kezd feljönni, ám ezek a megrendelések még nem indokolják egy komolyabb cég működtetését” – véli a partiumi üzletember, aki rögtön a rendszerváltás után belevágott a régiségkereskedésbe. A bolttulajdonos nemrég döntött úgy, hogy előkészíti a szükséges dokumentációt, és meghatározatlan időre lefagyasztja a cégét. „Jobb időket remélek, és úgy hallottam, Nyugaton már kezdenek kilábalni a válságból. Hátha egyszer itt is visszatér az üzlet régi fénye” – reménykedik Szilágyi, aki egy kezén meg tudja számolni, hány régiségkereskedő dolgozik a régiójában.

Elmondása szerint télen sokkal gyengébb a piac, mert ilyenkor nincsenek komoly vásárok, kiállítások. „Most csak az internetes aukciókból tudunk profitálni. Több száz tárgyat tettünk fel a különböző hazai és nemzetközi fórumokra” – részletezi. A fotóval és részletes leírással ellátott tárgyakra licitálhatnak az érdeklődők, majd aki a legtöbbet ígéri, annak postán vagy csomagküldő szolgálaton juttatják el a kiszemelt portékát.

Oda-vissza út

Korábban a legkedveltebb tárgyak a népi alkotások voltak. A Nagykároly környéki sváb, román és magyar népművészeti tárgyakat Németországba, Hollandiába és az Egyesült Államokba szállították. „Rengeteg bútort, falvédőt és egyéb régi használati tárgyat adtunk el akkoriban. Voltak, akik külföldön egész szobákat rendeztek be az itt készült, régi bútordarabokkal. Manapság már annyira telített a piac, és olyan sok az utángyártott hamisítvány, hogy senkinek sem kellenek az eredeti darabok” – panaszolja Szilágyi, aki úgy tudja, Németországban már teljes restaurátorüzemek foglalkoznak az innen kivitt darabok felújításával.

A kereskedő úgy tapasztalja, hogy az utóbbi időszakban „már nem tőlünk vándorolnak ki a tárgyak, hanem Hollandiából jönnek vissza”. „A mi társadalmunk most ért el arra a szintre, ahol a nyugatiak voltak ezelőtt 15-20 évvel. Most alakult ki itt az az újgazdag réteg, aki a megspórolt pénzét ilyen régiségekbe fekteti” – fogalmaz a szakember, aki szerint manapság a Németalföldön gyártott műkincsutánzatokat keresik a legtöbben, amelyekért akár 2-300 eurót is kifizetnek. „Ezek sorszámmal és gyártóemblémával ellátott darabok, amelyek egy letűnt kor hangulatát idézik. Most ezek nem érnek horribilis összegeket, mert sorozatgyártmányok, de lehet, száz év múlva ritkaságszámba mennek majd” – véli Szilágyi.

Közkedvelt nemzetközi seregszemlék

A nagykárolyi régiségeket időszakonként külföldi és hazai vásárokon is kínálják. Szilágyi a leggyakrabban a Kolozs megyei feketetói vásárra viszi el a csecsebecséket, de évente bemutatkozik Kolozsvárott, valamint több magyarországi és felvidéki városban is. „Olyan nagyszabású, több napos kiállításokra és vásárokra járok, ahol a kereskedők egymás között cserélnek, vásárolnak. Emellett az illető vidék lakossága is gyakran fekteti megtakarítását apróbb dísztárgyakba” – ecseteli Szilágyi, aki korábban minden hasonló rendezvényen megfordult, de manapság kétszer is meggondolja, elmenjen-e, mert van, hogy még az útiköltsége és a napidíja sem térül meg.

Ugyanez a helyzet a régióban található régiségek feltérképezésével is. „Korábban beültünk az autóba, és egész nap a vidék falvait jártuk. A házigazdák engedélyével felkutattuk a házakat a pincéktől a padlásokig, aztán megalkudtunk a talált értékekre. Ma már csak akkor szállunk ki, ha valami igazán érdekeset ajánlanak, mert nem éri meg a kutatás, és a tartalékok is igen elapadtak” – vázolja a jelenlegi helyzetet Szilágyi.