Hirdetés

Valós reformokat várnak a bér- és nyugdíjemelések után

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

„Nincs visszaút, ezek az emelések benne vannak a kormányprogramban, ezt most le kell tenni az asztalra" – szögezte le a Krónika megkeresésére Erdei-Dolóczki István. A kormányt kívülről támogató RMDSZ parlamenti képviselője azok után nyilatkozott lapunknak, hogy a Szociáldemokrata Pártból (PSD), illetve a Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE) álló kabinet teljesítette pénteken a december 11-ei parlamenti választásokat megelőző kampányban tett ígéretei egy részét: a Grindeanu-kabinet immár második ülésén bér- és nyugdíjemelésekről, a hallgatói ösztöndíjak növeléséről, valamint a kis- és középvállalkozóknak nyújtott adókedvezményről határozott. 

Bálint Eszter

Bíró Blanka

2017. január 09., 10:392017. január 09., 10:39

2017. január 09., 15:092017. január 09., 15:09

Erdei-Dolóczki István, az alsóház költségvetési bizottságának tagja ugyanakkor a béremelések létjogosultsá­gára is rámutatott. Elmondta, Románia szakemberek nélkül maradt, ezt a folyamatot kell visszafordítani.

„A kilencvenes években az volt az elképzelés, hogy alacsonyan kell tartani a béreket, hogy ezzel bevonzzák a külföldi befektetőket. Lehet, hogy ez hibás elképzelés volt, de akkor erre volt szükség, mert az országban nem voltak tőkeerős vállalkozások. Ez a politika azonban túlságosan elhúzódott, másrészt a munkaerő kijátszotta, és elvándorolt\" – részletezte a szatmári politikus. Erdei-Dolóczki szerint, ha hinni lehet a román statisztikai hivatalnak és a technokrata kormánynak, akkor idénre 5 százalékos gazdasági növekedésre lehet számítani, ez pedig megbírja ezeket a pluszkiadásokat. „Ha valakik hazudtak ezekről a számokról, akkor az is ki fog derülni\" – szögezte le.

Az RMDSZ-es politikus egyúttal arra is emlékeztetett, hogy a költségvetést várhatóan január végén fogadja el a kormány, de még azelőtt meg kellett hozni az emelésekről szóló döntéseket, mert a büdzsébe nem lehet olyan sarokszámokat belefoglalni, amelyeknek nincs törvényi hátterük.

Gazdasági kódexre várva

A képviselő elmondta, egyeztetett Viorel Ştefan pénzügyminiszterrel, aki szerint lesz pénz az emelésekre, és a gazdasági fejlődés sem áll le. Erdei-Dolóczki szerint a valós gondot az jelenti, hogy a nagy cégek egy része megkerüli az adófizetést. Az adóbehajtók általában „kitombolják magukat a kisebb cégeknél\", megbírságolják őket, a nagyok pedig legrosszabb esetben is csak feketelistára kerülnek.

A politikus abban reménykedik, hogy elfogadják a gazdasági kódexet, ami benne van a kormányprogramban, és ami magában foglalja a különböző gazdasági jogszabályokat, ám többek között azt is, hogy az ellenőrző szervek ne csak büntessenek, hanem nevelő szerepük is legyen, az első kihágásnál, ha az nem durva adócsalás, biztosítsanak helyreigazítási lehetőséget. Az RMDSZ már rég kidolgozott egy erre vonatkozó tervezetet, akkor azt félresöpörték, most azonban a kormány előrukkolt egy hasonlóval. „Drukkoljunk ennek a kormánynak, hogy sikerüljön a terve: jöjjön össze a fizetések, a nyugdíjak emelése, hiszen évekkel ezelőtt, amikor visszavágták a béreket, megadózták a nyugdíjakat, mindenki fel volt háborodva\" – mondta a képviselő, aki bízik a miniszterelnökben, és reméli, hogy nem fog „mellényúlni\".

Rámutatott, nagy beruházásokat nem terveznek, de a technokrata kormányt ebből a szempontból „nem lesz nehéz überelni, mert ők egyáltalán nem költöttek fejlesztésekre, az a pénz is meg kell legyen valahol\". „Az adót azért gyűjtik be, hogy elköltsék, az más kérdés, hogy rosszul is el lehet költeni, vagy el is lophatják\" – összegzett Erdei-Dolóczki István.

Kell a fizetésemelés, csak legyen pénz rá

„A közalkalmazotti szférában indokoltak a nagyobb fizetések, de számolni kell azzal is, hogy a béremeléshez megvan-e a költségvetési háttér\" – vallja hasonlóképpen Diósi László. Az OTP Románia Bank vezérigazgatója a Krónika megkeresésére leszögezte, nagy veszélyt rejt magában, ha a költségvetést belehajszolják egy eladósodottsági spirálba. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy a választási ígéretek közül sok már korábban az alkotmánybíróságon landolt, másrészt a politikusok szerint a gazdaság növekedése, az adóbevételek emelkedése megbírja ezeket a pluszkiadásokat.
A pénzügyi szakember szerint az is gondot jelent, hogy gyakorlatilag az emelések megszavazásával olyan pénzeket költ el a kormány, ami még nincs meg, tehát még nem gyűjtötték be. Véleménye szerint veszélyes vetület, hogy növekszik a költségvetési hiány, a pénzt viszont nem beruházásokra, hanem bérekre költik, így az nem további gazdasági növekedést, hanem újabb költségeket generál.

Nagyobb hatékonyság kellene

Diósi László rámutatott, a közigazgatásban, az egészségügyben, oktatásban nem körvonalazódnak egyelőre valós reformok, amelyek ezeket az ágazatokat hatékonyabbá tennék, és láthatóvá válna, hogy a pluszpénzek valóban a legjobb célokra mennek el. „Senkit sem zavarna, hogy a közigazgatásban dolgozók kétszer akkora fizetést kapnak, ha ezzel párhuzamosan felgyorsulna az ügyintézés, nem kellene folyamatosan elvesznünk a bürokrácia útvesztőjében, hónapok helyett egy-két nap alatt megoldódnának az ügyeink\" – fogalmazta meg elvárásait az OTP Románia vezérigazgatója, ismételten leszögezve, hogy a sok esetben indokolt béremelést valós reformok kellene hogy kísérjék.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
Hirdetés