Hirdetés

Vállalkozói példakép kerestetik

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A legtöbben Erdélyből jelentkeztek a Példakép Alapítvány sikeres külhoni fiatal vállalkozók számára meghirdetett pályázatára, és kerültek be a harminc kiválasztott közé, akik közül januárban kikerül az év példaképe, a díj ötmillió forintos jutalommal jár. Az alapítvány munkatársai a héten Erdélyben tartanak motiváló, tájékoztató előadás-sorozatot. Az első rendezvényt a Sapientia EMTE-nek otthont adó Bocskai-házban tartották meg szerdán Kolozsváron.

Kiss Előd-Gergely

2016. október 20., 12:252016. október 20., 12:25

Valentínyi Katalin, a Példakép Alapítvány létrehozója (képünkön) a Krónikának elmondta, a szervezetet négy évvel ezelőtt azzal a céllal hozta létre, hogy vállalkozói példaképeket, sikeres magyar történeteket mutassanak meg a fiataloknak és a környezetüknek azzal a nagyon fontos üzenettel, hogy lehet itthon is boldogulni. „Kitartással, elkötelezettséggel, tervekkel, felkészültséggel lehet sikeres vállalkozásokat felépíteni. Azzal a nem titkolt szándékkal hoztam létre az alapítványt, hogy a fiatalokat itthon tartsuk, és felhívjuk a figyelmüket azokra a területekre, amelyeket nem ismernek, és arra, hogy tulajdonképpen minden területen lehet vállalkozni” – magyarázta.

Mint részletezte, az alapítvány immár negyedik éve hirdette meg a példaképpályázatot. Az első három évben kizárólag Magyarország határain belüli, negyven év alatti sikeres fiatal vállalkozók jelentkezését várták. Idén először a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával közösen a határokon túlra is kiterjesztették a lehetséges pályázók körét. „Olyannyira, hogy idén kizárólag a határon túlról vártuk a fiatal vállalkozók jelentkezését, ami elképesztő sikernek bizonyult. Ez nem a mi sikerünk, hanem azoknak a fiatal magyaroknak a sikere, akik vállalkoznak, bele mernek vágni abba, hogy megvalósítsák a terveiket” – részletezte Valentínyi Katalin.

Hozzáfűzte: idén összesen száz pályázat érkezett, amelyek közül harmincat választottak ki. Ők valamennyien bekerülnek egy országosan terjesztett könyvbe, a kiadványban bemutatkozhatnak, ismertethetik tevékenységüket, illetve az alapítvány egy igen erős népszerűsítési kampányt is szervez számukra. Ennek köszönthetően a vállalkozásaik fejlődésnek indulhatnak. Ezenkívül meghirdetik az Év példaképe díjat, amely idén öt millió forint pénzjutalommal jár. A harminc példakép vállalkozóból egy zsűri választja ki az év példaképét, erre januárban kerül sor.

Valentínyi Katalin egyébként szerdai kolozsvári előadásában arról értekezett, hogy akkor kerül krízisbe egy cég, amikor a vállalkozó a rutinmegoldásaival nem tud eredményt elérni. Ilyenkor rendszerint a vállalkozó megretten, majd a „nyugtalanság időszaka” következik, amikor „fogságban tartja a probléma”. A válság okai különbőzőek lehetnek, egy mezőgazdasági vállalat esetében ilyen lehet a kedvezőtlen időjárás, vagy a hirtelen megváltozó jogszabályok is nehéz helyzetbe hozhatnak egy vállalkozót. Ilyenkor fontos felismernie, hogy döntési helyzetben van, el kell döntenie, hogy merre tovább. A fejlődés kulcsa a szervezeti felépítés újragondolásában rejlik, ha egy szervezet szétesik, új struktúrát kell találni – szögezte le a szakember.

Magyar Vilma, az Underguide Kft. ügyvezetője, alapítója előadásában arra tért ki, hogy a vállalkozói szemlélet is fontos a gazdasági életben. Mint kifejtette: azért fontos a vízió a jövőről, önállóságra való törekvés, teljes elkötelezettség, önfeláldozás, határozottság a döntéshozatal terén, mert az ember hozzáállása önbeteljesítő lehet. Ha valaki úgy kezd el vállalkozni, hogy úgysem fog sikerülni, akkor az nem is fog, de fordítva is igaz: az eltökéltség, az elszántság és a kitartás végül meghozhatja a sikert – vallja Magyar Vilma.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés