
A jövő vállalkozói mutatták be szerdán üzleti terveiket Sepsiszentgyörgyön. A Junior Business Club (JBC) negyedik alkalommal szervezte meg az Üzleti Tervek Versenyét, amelyet idén már nemcsak Háromszéken, hanem egész Erdélyben meghirdettek.
2013. december 04., 19:082013. december 04., 19:08
Karácsony Zsolt, a JBC elnöke a megnyitón elmondta, hat városból 26-an jelentkeztek, közülük választotta ki a szakmai zsűri a tíz legjobbat, akik bemutathatták elképzeléseiket a Babeș Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának székházában tartott vetélkedőn. A szervezők abban bíznak, hogy a fiatalok a valós gazdasági életben is megállják a helyüket, gyakorlatba ültetik a terveiket, és hasznosítani tudják a komoly szakmai véleményezéseket. Kotró Adél, a LAMK Mikrohitel nem- banki intézmény igazgatója, a zsűri tagja a pénzügyi terv fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, a finanszírozó ezt más szemszögből látja, mindig a kockázatra világít rá.
Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke, szintén a zsűri tagja lapunknak kifejtette, jelzésértékű az ötletgazdagság, a tartalmas rendezvény a térség hírnevét öregbíti. A kamara egy olyan projekten dolgozik, hogy a fiataloknak segítsen finanszírozást találni ötleteik megvalósítására, olyan vállalkozásokat szeretnének meghonosítani Háromszéken, melyeknek az innováció a hozzáadott értéke. A versenyt és a 2000 lejes fődíjat a nagyváradi Vonház István nyerte meg, aki okostelefonra írt applikációt, ennek segítségével a vendéglőkben lehet rendelni, pontosan rögzítve a rendelés időpontját és kiküszöbölve ezáltal a hosszas várakozást.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!