
Fotó: Haáz Vince
A munkaügyi minisztérium megkezdi a nyugdíjak újraszámolását, az elkövetkező másfél év leforgása alatt ötmillió juttatást értékelnek újra – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Raluca Turcan tárcavezető.
2021. január 28., 16:182021. január 28., 16:18
Jelezte, a folyamatnak a 2019/127-es számú rendelet értelmében már abban az évben el kellett volna rajtolnia, miután legutóbb 2005–2010 között számolták újra a nyugdíjakat, és akkor csak egymillió dosszié került sorra.
A munkaügyi tárca vezetőjének elmondása szerint az újraszámítás során szem előtt tartják, ne fordulhasson elő olyan eset, hogy azonos végzettség, azonos munka, megegyező összegű hozzájárulás mellett különböző összegűek a nyugdíjak.
– fogalmazott Raluca Turcan. Leszögezte egyúttal: az állami nyugdíjrendszerből finanszírozott nyugdíjak esetében egyetlen juttatás sem lesz kisebb a jelenlegi szintnél. A miniszter kitért ugyanakkor arra is, hogy mindazoknak a személyeknek a nyugdíját, akik ennek a folyamatnak a lezárultáig vonulnak nyugdíjba, a jelenleg hatályos törvény alapján fogják kiszámolni.
Turcan csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette azt is, hogy az általa vezetett tárca egy
Hangsúlyozta, azoknak a közalkalmazottaknak, akik a munka mezején szeretnének maradni, biztosítják ezt a lehetőséget 70 éves korukig, ám nem halmozhatják a fizetést a nyugdíjjal.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
1 hozzászólás