2010. június 11., 09:522010. június 11., 09:52
A 2010/45-ös törvény értelmében újra megnyílhatnak az állatvásá-rok. Ehhez azonban a kereskedőknek igen szigorú szabályrendszernek kell megfelelniük, be kell tartaniuk a vonatkozó egészségügyi, higiéniai és fogyasztóvédelmi előírásokat. Szükség lesz a jövőben az állandó állatorvosi felügyeletre, működési engedélyekre, valamint az is kitétel, hogy az állatvásárok autóval is könnyen megközelíthetőek legyenek.
„A vidéken élők, az állattartók számára az egyik legnagyobb hiány volt mostanáig, hogy az állatokat nem tudták cserélni, eladni, vásárolni, és más megyékből jöttek kupecek, akik olcsó áron vásárolták meg a házaktól” – részletezte Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke. Mint hangsúlyozta, az állatállomány feljavításának érdekében is hasznos a régi szokások szerinti cserekereskedelem. Leszögezte, a Hargita megyei önkormányzat sikeres lépéseket tett annak érdekében, hogy a baromfipiacok jogi előírásai követhetőbbek legyenek a csík környéki gazdák számára. „Közösen próbáltuk megtalálni annak a módját, hogy rövid időn belül újra megnyílhassanak ezek a piacok” – magyarázta Borboly.
Hozzátette: a Hargita Megyei Tanács olyan feladatokat és költségeket vállal fel, amelyek révén a baromfipiacok megnyitásának folyamata felgyorsulna. „Magunkra vállaltuk, hogy előteremtjük a hatósági állatorvosi munkát segítő különböző eszközöket, kieszközöljük az ehhez szükséges beruházásokat, és ingyenesen bocsátjuk a települések rendelkezésére” – közölte Borboly.
Az önkormányzat reményei szerint már a nyár folyamán újra működhetnének a vásárok, amennyiben a helyi önkormányzatok képesek lesznek teljesíteni a minimálisra lealkudott feltételeket. Hargita megyében öt településen nyitnák újra a vásárt: Csíkszeredában, Csíkszentmártonban, Csíkkozmáson, Csíkkarcfalván, Csíkszentdomokoson, és egy új vásárhelyet is terveznek Csíkszépvízre. A kormányhatározat szerint a baromfipiacokon a sertés kivételével kistermelőktől származó ló, szarvasmarha, juh, kecske és élő madár árusítható.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.