Hirdetés

Újraindult a Bethlen Gábor Alapítvány Székelyudvarhelyen

Megújult jogi keretek között újraindult a 2000-ben alakult székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Alapítvány, amely több mint fél évtizeden át közel 500 kisvállalkozónak nyújtott támogatást – számoltak be csütörtöki sajtóértekezletükön a szervezet vezetői.

Dénes Emese

2010. július 09., 10:532010. július 09., 10:53

Az alapítvány létrehozója hajdanán az Erdélyi Vállalkozók Szövetségének Egyesülete volt, az anyagi hátteret akkor az Új Kézfogás Alapítvánnyal kötött egyezmény teremtette meg. Időközben változott a mikrohitelezésre vonatkozó törvénykezés, emiatt elakadt a folyamat. Az új rendelkezések szerint csak részvénytársaságként bejegyzett vállalkozások folyósíthatnak hiteleket, ezért most megalapították a Bethlen Gábor Pénzügyi Befektetési Társaságot, így folytatódhat a kisvállalkozókat támogató program, amely adott esetben a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetet segíthet átvészelni.

„Azoknak a helyi kisvállalkozóknak ajánlanánk ezt a fajta hitelt, akik az elmúlt hónapokban szomorúan távoztak valamelyik bankfiókból, azért, mert nem kaptak hitelt, de tevékenységük folytatásához szükségük lenne 20–30 ezer lejre” – mondta el Mátis Jenő, a BG Pénzügyi Befektetési Társaság igazgatója. A mikrohitelezési programot, akárcsak az évtized elején, a vállalkozásfejlesztési központokon keresztül bonyolítják le, s Erdély valamennyi régiójába eljuttatják a lehetőséget. „Azért jöhet jól éppen most ez a mikrohitelezés, mert a bankoknál a kölcsönök még jobban beragadtak, ha a vállalkozás nem teljesíti azt a hozamot, amit az üzleti tervbe letett, akkor a bankok ezt bizony éreztetik. Szervezetünk a pénzügyi részvénytársaságán keresztül ezzel a hitelezési formával, ilyen helyzetekben is segíthet egy kisvállalkozónak” – fejtette ki László János, a Bethlen Gábor Alapítvány elnöke.

A Bethlen Gábor Alapítvány 4 fajta hitellehetőséget kínál egyéni vállalkozóknak, vagy legtöbb 9 alkalmazottat foglalkoztató kis cégeknek. Pénzt lehet kérni önrész finanszírozásra pályázatok esetében, de új vállalkozás elindításához is. Kamataik a piaci, banki kamatszint alatt vannak, a program pedig legtöbb két héten belül elérhető lesz.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
Hirdetés
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
Hirdetés
Hirdetés