2009. június 05., 10:392009. június 05., 10:39
Eddig szabályszerűen kezeltük ezt a nagy volumenű anyagot, zárt helyen tároltuk, hogy semmilyen veszélyt ne jelentsen a környezetére. Június 9., valamint augusztus 31. között heti 3–5 teherautónyi szállítmányt fogunk küldeni az Élesd melletti cementgyárba, ahol a cementégető kemencék adalékanyagául szolgál majd” – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Carla Asander, a cég környezetvédelmi felelőse.
Az elszállítandó, nikkellel, krómmal és egyéb nehézfémmel telített föld zárt konténerekben, megfelelő biztosítás mellett jut majd el a környezetvédelmi engedéllyel rendelkező gyárba. „Azért nem tudtuk eddig elszállítani ezt a temérdek talajt, mert nem volt olyan feldolgozó, amelynek megfelelő technikai adottságai és felhatalmazása lett volna kezelni azt. Tavaly az élesdi cementgyár megkapta a szükséges felszerelést és engedélyeket ahhoz, hogy a cementporhoz szükséges adalékanyaggá konvertálja a régi galvanizáló medence alóli, több mint négy méter mélyről kikotort talajt” – részletezte Sorin Epuran, az üzem képviselője, aki szerint a szatmári vállalat teljes egészében állja az újrahasznosítás költségeit, a feldolgozónak pedig a munka befejeztével írásban kell beszámolnia a teljes égetési folyamatról.
A folyamat végén semmilyen melléktermék nem marad, minden bekerül a cementporba.
A szatmári gyár munkatársai elmondták, több szakértői csoport is járt már a hulladéktározónál, és a mérések szerint a környékbeli lakók semmilyen mérgezési veszélynek nincsenek kitéve.
„Illetéktelen személyek nem férnek a lerakathoz, mivel éjjel-nappal őrzik, a nyár végére pedig már az összes szennyezett talajt elszállítjuk. Azért volt szükség ennek a földmennyiségnek a kitermelésére, mert a régi időkből öröklött üzem galvanizáló medencéjéből kiszivárgott lé beszennyezte” – tette hozzá Epuran. Az Electrolux szatmári üzemének jelenleg több mint 1600 alkalmazottja van, és termelésének 80 százalékát külföldön értékesíti.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.