
A Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének döntőjébe jutott csapatok
Idén tizennegyedik alkalommal szervezi meg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyét.
2022. március 31., 10:392022. március 31., 10:39
Idén újra élőben, Kolozsváron, a kar épületében mérhetik össze tudásukat a középiskolások – áll a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A verseny a Kolozsvári Esettanulmány Napok rendezvénysorozat keretein belül kiemelt figyelmet kap, hiszen
A középiskolások versenyével párhuzamosan zajlik a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny is. Az Esettanulmány Napok összdíjazása 23 500 lej, illetve a versenyzők a támogatók és cégek által felkínált ajándékokat is kapnak.
A verseny háromfordulós, amiből az első kettő online zajlott, a harmadikat, a döntőt idén Kolozsváron tartják meg. A közel 150 résztvevő középiskolás közül a 48 legjobb jutott be a kolozsvári döntőbe. „Örülünk, hogy az előző két online verseny után ismét a helyszínen szervezhetjük meg az idei Kolozsvári Esettanulmány Napok döntő fordulóit.
Mindemellett kiemelten fontos, hogy betekintést kapnak a közgazdász szakma rejtélyeibe és megismerkedhetnek az esettanulmány-versenyek világával” – nyilatkozta a közlemény szerint dr. Rácz Béla-Gergely intézetvezető, a verseny főszervezője.
A versenyzés mellett a középiskolások nézőként követhetik az egyetemisták versenyének döntőjét is, így jó gyakorlatokat leshetnek el a tapasztaltabb egyetemista társaiktól. Mindezek mellett
A Kolozsvári Esettanulmány Napok döntőjét idén április 8–9. között szervezik meg a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának székhelyén.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!