Hirdetés

Újabb sztráda építéséhez látnak hozzá

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Emil Boc kormányfő és Anca Boagiu közlekedési miniszter tegnap hivatalosan is megnyitotta a Szászváros–Nagyszeben autópálya második szakaszának építőtelepét a Fehér megyei Lámkeréken, a befektetés értéke általános forgalmi adó (TVA) nélkül mintegy 90 millió euró.

Kőrössy Andrea

2011. november 16., 09:062011. november 16., 09:06

„Év végéig összesen 122 kilométernyi autópályán lehet majd közlekedni, az Arad–Temesvár útvonalon ugyanis további 32 kilométer készül el a közeljövőben. A 2004 és 2008 között hatalmon lévő kormánynak mindössze öt kilométert sikerült megvalósítania, jelenleg pedig 90 kilométer autópályával rendelkezünk. Egyértelmű, hogy helyesen fektettük be az infrastruktúrára és munkaerőpiacra szánt összegeket” – nyilatkozta Emil Boc, miután ellenőrizte a munkálatok kezdeti fázisának állapotát. A Fehér megyét is átszelő Szászváros–Nagyszeben autópálya második szakaszának hossza 19,75 kilométer, a munkálatokat a Straco Grup és a Studio Corona építkezési vállalat közösen végzi, a kivitelezésnek pedig 2013 áprilisáig kell befejeződnie. A 82 kilométer hosszú Szászváros–Nagyszeben autópálya építési munkálatainak összértéke 610 millió euró, ebből 510 millió euró vissza nem térítendő európai uniós támogatás. A befektetés magában foglalja 9 híd, 3 völgyhíd, 25 átjáró, 8 csomópont, illetve két karbantartási létesítmény építését is.

Uniós pénzek sztrádaépítésre

Vissza nem térítendő európai uniós alapokból támogatja az Európai Bizottság (EB) a Lugos–
Déva autópálya 27,4 kilométeres szakaszát, a 205 millió eurós projekt kivitelezését egy olasz építkezési csoport vezeti. Az Európai Unió 177,4 millió euróval járul hozzá a munkálatokhoz, az öszszeg fennmaradó részét pedig állami költségvetésből kell biztosítani. Az építkezés a tervek szerint november végén kezdődik, a versenytárgyalást elnyerő cég ugyanis már elkészítette a szükséges terveket.

Amint a szállításügyi minisztérium közleményéből kiderül: az érintett szakasz építése mellett a kivitelezés 11 kilométer hosszú bekötőút, 5 híd, egy völgyhíd, 17 átjáró, négy csomópont, valamint egy karbantartási központ megvalósítását is magában foglalja. A szaktárca illetékesei szerint az útszakasz megépítése 62 százalékkal csökkenti majd a balesetek számát a térségben. A Lugos–Déva autópálya egyébként a 4-es számú páneurópai közlekedési folyosó része lesz, amely Németországtól Törökországig tart.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
Hirdetés