Hirdetés

Tudose biztosította Brüsszelt: nem adóztatják meg az üzleti forgalmat

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke (jobbra) lebeszélte a román kormányfőt az üzleti forgalom megadóztatásáról •  Fotó: Román kormány

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke (jobbra) lebeszélte a román kormányfőt az üzleti forgalom megadóztatásáról

Fotó: Román kormány

Mihai Tudose miniszterelnök keddi brüsszeli látogatása során elmondta: nagyon határozottan megerősítette az EU vezetőinek, hogy nem vezetik be az üzleti forgalomra kivetett többletadót.

Krónika

Rostás Szabolcs

2017. július 11., 22:012017. július 11., 22:01

2017. július 12., 00:352017. július 12., 00:35

„Nagyon határozottan megerősítettem, hogy nem vezetjük be az üzleti forgalomra kivetett plusz adót, mert kiszámíthatóak vagyunk az adó- és pénzügyeket illetően. Elmondtam ugyanakkor, hogy tartani fogjuk a 3 százalékos költségvetési hiánycélt" – idézte Tudosét az Agerpres hírügynökség.

Mindez azt jelenti, hogy a bukaresti balliberális kormány június 29-ei hivatalba lépése után kevesebb mint két héttel visszatáncol tervezett adópolitikai változtatásaitól.

Hirdetés

A Tudose-kabinet előzmény nélkül, az üzleti világ képviselőit alaposan meglepve rukkolt elő az elképzeléssel, hogy a nyereség helyett 2018-tól az üzleti forgalomra alapozná a társasági adót. A balliberálisok arra hivatkozva térnének át az üzleti forgalom sávos megadóztatására, hogy ezáltal elejét lehetne venni a multinacionális társaságok általános gyakorlatának, miszerint a 16 százalékos profitadó kifizetési kötelezettségének elkerülése érdekében minimalizálják a nyereségüket.

A hazai üzleti szféra képviselői, valamint a külföldi befektetők egyaránt élesen bírálta, hogy a román kormány hat hónap leforgása alatt a második adóügyi forradalomra készül.

A tervezet számára ugyanakkor vélhetően az Egyesült Államok bukaresti nagykövete adta meg a kegyelemdöfést.

A román miniszterelnökkel és a Liviu Dragnea PSD-elnökkel folytatott múlt heti megbeszélését követően Hans Klemm kertelés nélkül kijelentette: gyakorlatba ültetésük esetén az adópolitikai elképzelések nagyban érintenék a román–amerikai stratégiai partnerség „gazdasági dimenzióját”.

A diplomata hozzátette: az amerikai beruházók számára jelenleg vonzónak számít a romániai üzleti környezet, ám ennek fenntartásához szerinte Bukarestnek stabil és a kiszámítható adópolitikát kell folytatnia.

Washington üzenete elég volt a román pálforduláshoz. Liviu Dragnea szociáldemokrata elnök a múlt héten bejelentette: egyetlen kormányzati intézkedést sem foganatosítanak, ha az előzetes elemzések azt vetítik előre, hogy ártanak a gazdaságnak.

A politikus – aki az elmúlt időszakban többször azzal vádolta a multinacionális társaságokat, hogy beavatkoznak a román belpolitikába – hozzáfűzte, ha kiderül, hogy a tisztességesen működő cégeket negatívan érinti az üzleti forgalom megadóztatása, akkor nem fogják alkalmazni, mindazonáltal meggyőződésének adott hangot, miszerint a hatásvizsgálatok rámutatnak majd, hogy a cégek jelentős része kimenekíti a profitot az országból.

korábban írtuk

„Dugót” okoz az üzleti forgalom megadóztatásának terve
„Dugót” okoz az üzleti forgalom megadóztatásának terve

Több irányból is össztűz zúdult a szociálliberális kormányra, miután kiderült, hogy a Tudose-kabinet programjában szerepel egy olyan intézkedés is, amely szerint a jelenlegi 16 százalékos nyereségadót az üzleti forgalom megadóztatásával váltanák fel.

Bukarest terve egyébként uniós jogszabályokat is sértene: az általános forgalmi adó közös rendszerét meghatározó uniós irányelv nem tiltja ugyan el a tagállamokat új adók bevezetésétől, kiköti azonban, hogy az ne vonatkozzon az üzleti forgalomra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés