2012. február 03., 10:272012. február 03., 10:27
Még sok a kérdőjel az ügylet körül: nem lehet tudni, hogy mikor vezetik be a tőzsdére a mintegy 850 millió felhasználót számláló internetes vállalkozás papírjait, piaci értesülések szerint valamikor májusban vagy júniusban. A cég azt sem közölte, hogy pontosan hány darab részvényt bocsát ki, és milyen kibocsátási áron, illetve azt sem lehet tudni, hogy melyik tőzsdén lehet majd kereskedni a Facebook részvényeivel.
Az amerikai tőzsdei felügyeletnek beadott dokumentumok szerint a Facebook tavaly egymilliárd dollár adózott eredményt könyvelhetett el, bevétele 3,71 milliárd dollárt tett ki, 88 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az adózott eredmény 2010-ben 606 millió dollár, 2009-ben 229 millió dollár volt. A cég bevételeinek 85 százaléka reklámból származik. A céget alapító Marck Zuckerbergnek 28 százalékos, a menedzsmentnek 70 százalékos részesedése van a Facebookban, a fennmaradó rész pénzügyi befektetőké.
A Wall Street Journal úgy számol, hogy a tőzsdei bevezetés során a Facebookot 75-100 milliárd dollárra értékeli majd a piac, ezzel Zuckerberg a világ kilencedik leggazdagabb emberévé válhat a Forbes magazin listáján. Ez lesz minden idők legnagyobb kibocsátása az internetes cégek között azóta, hogy a Google 2004-ben 1,9 milliárd dollár értékben bocsátott ki részvényeket.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.