
Ugyan kicsit lassult a növekedés üteme, de szeptemberben is folytatódott a jelzálog-hitelállomány bővülése, a pénzpiaci szakértők szerint pedig a trend az év végéig mindenképp folytatódik.
2016. november 01., 12:162016. november 01., 12:16
2016. november 01., 13:112016. november 01., 13:11
A gyarapodás egyik hajtóereje az Első otthon program, de az is serkenti a kölcsönök nyújtását, hogy a hitelcseretörvény elfogadása nyomán a bankok drasztikusan megemelték a szükséges önrész mértékét, a kamatcsökkentésig eltelt időben kiesett eladásaikat pedig most minél inkább szeretnék pótolni.
Mint a Román Nemzeti Bank (BNR) által hétfőn nyilvánosságra hozott adatsorokból kiderül, 26,8 milliárd lejt (6 milliárd euró) tett ki szeptember végén a romániai bankok jelzáloghitel-állománya, ami 600 millió lejjel haladja meg az előző havi szintet, és 11 milliárd lejjel több, mint az egy évvel korábban regisztrált érték. A növekedés enyhe lassulásáról árulkodnak egyébként ezek az adatok, hiszen például júniusban a jelzáloghitel-állomány havi növekedésének üteme még 1,1 milliárd lej, augusztusban pedig 900 millió lej volt
Az elkövetkező hónapokra ellenben további növekedést vetítenek előre a pénzpiaci szakemberek, miután a jelzáloghitelekhez szükséges önrész visszatért az ügyfelek számára elfogadható szintre, ugyanakkor a pénzintézetek is szeretnék pótolni az elmúlt hónapokban a magas önerő megkövetelése miatt kiesett eladásokat. A hitelállomány növekedését eredményezi az is, hogy a kormány 500 millió lejjel növelte az Első otthon program keretében a 2016-os évre kiutalt keretet.
Mint ismeretes, a gazdasági válság idején útjára indított, a lakással nem rendelkezők otthonhoz jutását segítő kormányprogramnak sikerült életben tartania a hitelezést olyan körülmények között, hogy egyre több banki ügyfélnek támadtak törlesztési gondjai, a pénzintézetek pedig egyre nehezebben adtak kölcsönt. Mostanáig mintegy 200 ezer haszonélvezője volt az Első otthonnak, ez a jelzáloghitelek mintegy felét jelenti.
Miközben 2015 azonos időszakához viszonyítva nőtt a lejben felvett hitelek állománya, a devizakölcsönök esetében havi szinten 300 millió lejes, éves viszonyításban pedig 3 milliárd lejes visszaesésről számol be a jegybank, a nem lejben felvett kölcsönök állománya múlt hónap végén 30 milliárd lejt tett ki. A bankok egyébként a központi pénzintézet szigorításai miatt jelenleg nem is nyújtanak devizahiteleket, így próbálják elkerülni a nem teljesítő kölcsönök felhalmozódását.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!