Hirdetés

Tovább hígul az euró

Az EKB megemelte gazdasági szakértők prognózisán alapuló idei euróövezeti inflációs előrejelzését – derül ki az Európai Központi Bank csütörtökön közzétett havi rendszeres gazdasági jelentéséből. Az EKB által elemzők körében július 11. és 19. között végzett SPF (Survey of Professional Forecasters) felmérés átlagosan 2,6 százalékos inflációt jelez előre az euróövezetre az idei évre, magasabbat a még májusban várt 2,5 százaléknál.

Hírösszefoglaló

2011. augusztus 12., 08:282011. augusztus 12., 08:28

 A szakértők 2012-re 2,0 százalékos inflációt várnak 1,9 helyett, 2013-ra pedig szintén 1,9 százalékosat. A hosszabb távra, 2016-ig jelzett inflációs előrejelzés nem változott, 2,0 százalék. Az elemzők az inflációs előrejelzés megemelését az energia- és nyersanyagárak növekedésével és a közvetett adókkal indokolják. Az EKB továbbra is „2 százalék alatt, vagy annak közelében” jelöli meg inflációs célját. A kockázatok azonban középtávon továbbra is áremelkedésre utalnak. Az EKB elengedhetetlenül fontosnak tartja, hogy a harmonizált fogyasztói árindexben (HICP) bekövetkezett növekedés ne csapódjék le második körben ár- és béremelésekben, és ne gerjesszen további inflációs nyomást.

Egyes közgazdászok a megszorító monetáris politika lazítását, esetleg kamatcsökkentést is vártak az EKB-tól még az idén, a megemelt inflációs előrejelzés azonban kételyeket támaszt ennek megvalósíthatóságával kapcsolatban. A szakértők az előző 1,7 százalékról 1,9 százalékra növelték idei GDP-növekedési előrejelzésüket, köszönhetően az év elején tapasztalt növekedésnek, miután az euróövezet az első negyedévben 0,8 százalékos GDP-növekedést ért el az előző negyedévhez képest. A növekedési ütem azonban az év hátra lévő részében gyengülni fog a globális kereslet növekedési ütemének lassulása, a költségvetési megszorítások negatív hatása és az emelkedő nyersanyagárak miatt. A 2012-es GDP-növekedési előrejelzést csökkentették a szakértők, 1,7 százalékról 1,6 százalékra. Az előrejelzés szerint 2013-ban 1,8 százalékos, hosszabb távon, 2016-ig pedig 1,9 százalékos GDP-növekedésre lehet számítani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés