
Tovább csökkentek Romániában a fogyasztói árak augusztusban, amikor az előző évi árszintnél 1,9 százalékkal, a júliusinál pedig 0,5 százalékkal adták olcsóbban termékeiket a kereskedők – derült ki a statisztikai intézet csütörtöki jelentéséből.
2015. szeptember 10., 14:262015. szeptember 10., 14:26
2015. szeptember 10., 14:292015. szeptember 10., 14:29
A román infláció júniusban fordult negatív tartományba, amikor a bukaresti kormány valamennyi élelmiszerre és alkoholmentes italra kiterjesztette a 9 százalékos kedvezményes áfát. Az általános forgalmi adó jelenleg 24 százalékos Romániában.
A mínusz 1,9 százalékos éves infláció újabb történelmi mélypontnak számít a rendszerváltozás óta, miután júniusban 1,6, júliusban pedig 1,7 százalékos negatív inflációt regisztráltak havi összevetésben.
Éves összevetésben az élelmiszerek lettek jelentősen olcsóbbak, amelyekért 7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint tavaly, míg az egyéb termékek 0,8 százalékkal drágultak, a szolgáltatások pedig 2 százalékkal kerültek többe.
Havi összehasonlításban az élelmiszerárak már csak 0,8 százalékot csökkentek júliushoz képest, ugyanakkor az egyéb termékek – amelyeknél csak januártól lesz négy százalékpontos áfacsökkenés – árai is csökkenni kezdtek (0,5 százalékkal júliushoz képest), a szolgáltatások ára pedig stabil maradt.
A román nemzeti bank augusztusban lefelé módosította az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését, eszerint a fogyasztói árindex az idei év végéig negatív tartományban marad. A jegybank szerint az idén év végén az árak éves csökkenése 0,3 százalék lesz. Korábban 0,2 százalékos árindex-növekedést jeleztek.
Jövőre a fogyasztói árindex a központi bank előrejelzése szerint visszakerül a pozitív tartományba, így 2016-ban 0,7 százalékos éves inflációra számítanak Romániában, ami 1,2 százalékponttal alacsonyabb a korábban jelzettnél.
Mugur Isărescu, a jegybank kormányzója az inflációs várakozás kiigazításakor úgy nyilatkozott: bár három egymást követő negyedévben is várhatóan negatív tartományban lesz a román infláció, nem fenyegeti „deflációs veszély” a román gazdaságot, mert az árcsökkenést nem a kereslet visszaesése, hanem az áfacsökkenés okozza.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!