
2011. július 05., 09:112011. július 05., 09:11
Mint rámutatnak, a legtöbb idegen Európa valamely országából érkezett, számarányuk eléri a 94,6 százalékot. Valamely európai uniós tagállamból a látogatók 59,9 százaléka érkezett. A legtöbben Magyarországról (36,6 százalék), Bulgáriából (19,6 százalék), Olaszországból és Németországból (8,5–8,5 százalék), illetve Ausztriából (4,2 százalék) jöttek.
Szintén csökkent eközben a külföldre látogató román állampolgárok száma: május végéig 4,169 millióan hagyták el az országot, 1,9 százalékkal kevesebben, mint a tavalyi év hasonló periódusában. Közülük a legtöbben, 71,3 százalék a közúti közlekedést választotta.
Bár kevesebb külföldi érkezett Romániába, a vendéglátósoknak jobban indult az éve, mint tavaly, hiszen vendégeik száma az első öt hónapban 9,9 százalékkal növekedett, miközben a vendégéjszakák száma is 4,7 százalékkal bővült. A hotelekben, panziókban megszállók túlnyomó többsége, 76,6 százaléka román állampolgár volt – igaz, ez az arány a tavalyi év azonos periódusában is hasonlóan alakult. A vendégéjszakák tekintetében még inkább a romániaiak vannak túlsúlyban a maguk 78,2 százalékával.
Ha azonban a szálláshelyek foglaltságát vizsgáljuk, mégsem indult nagyon fényesen a romániai vendégfogadó-egységek idei éve: az első öt hónapban az országban fellelhető szálláshelyek 20,7 százaléka volt foglalt – igaz, ez 0,5 százalékkal több, mint a 2010 hasonló időszakában regisztrált adat. Ha csak a hotelek foglaltságát vizsgáljuk, akkor ez az adat valamivel jobb, eléri ugyanis a 24,7 százalékot.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!