2009. október 13., 10:342009. október 13., 10:34
Ilyés Gyula, a partiumi megyeközpont polgármestere szerint már bérbe adták 49 évre a 2005-ben létesített ipari park összes parcelláját. A park területén már öt cég befejezte a befektetéseket, és kiépítette a működéséhez szükséges infrastruktúrát.
Közöttük van, amely traktoralkatrészeket, gumiból készült árucikkeket, hőfúvókat, fém építőelemeket, alumíniumkerekeket gyárt, és olyan is, amely fafeldolgozással foglalkozik, vagy védősisakokat állít elő.
Emellett van olyan bérlő cég is, amely már lefoglalta a számára szükséges területet, de még nem kezdett hozzá az építkezéshez, és a gazdasági válság okozta anyagi gondok miatt nem meghatározott ideig nem is fog.
Az egyik autóalkatrészek gyártásában érdekelt vállalat, amelyik szintén az ipari parkban bérel parcellát, már a Szatmárnémeti legnagyobb fémfeldolgozó üzemével kötött szerződését is felmondta, és nem tudni mikor kezdi meg újra a tevékenységét.
Ilyés úgy véli, a mostani gazdasági viszonyok mellett értelmetlenség lenne felszólítani a cégeket, hogy kezdjenek hozzá az építkezéshez, hiszen az utóbbi időben szinte minden hasonló beruházás stagnál.
A szatmárnémeti ipari parkban jelenleg öt cég működik aktívan. Mellesleg a határ menti megyeközpont vezetése a gazdasági létesítményben rendelkezésre álló valamennyi parcellát még 2007-ben kiadta, így a város Zilah felőli bejáratánál lévő, csaknem 70 hektáros területet teljes egészében a befektetők használhatják.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.