
Idén ősszel kezdi meg a francia Immochan-csoport az első tömbházak építését Brassóban, az egykori traktorgyár helyén, középtávon a beruházás értéke eléri majd a 100 millió eurót.
2016. április 22., 11:482016. április 22., 11:48
Mint Tatian Diaconu, az Immochan Románia vezérigazgatója a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilapnak elmondta, első körben 12 tömbház épül meg mintegy 600 lakással.
Az első három tömbházat a bejelentések értelmében már jövő áprilisban átadják, majd háromhavonta újabb hármat vehetnek birtokba a leendő lakók. A tervben összesen hatvan tömbház szerepel mintegy 3 ezer lakással, és legtöbb hét-nyolc év alatt szeretnék befejezni.
Amint arról korábban írtunk, szintén az Immochan építette fel a volt traktorgyár helyén a Coresi Shopping Resortot, amit az elmúlt egy év leforgása alatt nyolcmillióan kerestek fel, üzleti forgalma pedig – az Auchan hipermarketet nem számolva – megközelítette a 60 millió eurót.
Tatian Diaconu pedig most azt mondja, hogy a Cenk alatti városban megvalósított projektet más városokra is átültetnék, példaként Erdélyből Kolozsvárt, Temesvárt és Nagyszebent említette.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!