Több részletben törleszthetik a vállalkozások az „ingyenhitelt”

•  Fotó: Facebook/Florin Cîţu

Fotó: Facebook/Florin Cîţu

„Senkit nem hagyunk hátra” – ígéri a vállalkozóknak Florin Cîţu. A pénzügyminiszter bejelentése szerint október 25-e újabb intézkedésekkel sietnek a magánszektor támogatására, azt pedig máris jelezte, hogy a felhalmozott adókat nem egy összegben kell majd befizetni.

Bálint Eszter

2020. október 02., 11:022020. október 02., 11:02

2020. október 02., 12:092020. október 02., 12:09

„Jó hírek a reálgazdaságból! Szeptember immár a második egymást követő hónap, amikor a költségvetés bevételei nagyobbak, mint az előző év azonos időszakában. Sikerült az, ami lehetetlennek tűnt, az elmúlt száz év legnagyobb válsága idején sikerült növelnünk a költségvetési bevételeket” – újságolta pénteki Facebook-bejegyzésében a pénzügyi tárca vezetője. 

Aztán rátért arra, hogy mostanáig a bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékának megfelelő összeggel támogatta a kormány a koronavírus-világjárvány miatt bajba jutott vállalkozásokat.

Bejelentette egyúttal, hogy a liberális kabinet október 25-e újabb támogatásokkal rukkol elő, és lehetővé teszi azt is, hogy a be nem fizetett adókat nem egy összegben kell a hónap végi határidő lejárta után befizetni, hanem több részletben. (Mint ismeretes, a kormány a gazdasági mentőcsomag keretében lehetővé tette, hogy a vállalkozások október 25-éig kamatmentesen elhalasszák az idei adók befizetését. Sokan ezt ingyenhitelként értelmezték, ami lehetővé teszi a cégek talpon maradását.)

korábban írtuk

Népszerű az ingyenhitel: 14,4 milliárd lej tartozást halmoztak fel a cégek
Népszerű az ingyenhitel: 14,4 milliárd lej tartozást halmoztak fel a cégek

Eléri a 14,4 milliárd lejt (nagyjából 3 milliárd euró) az a tartozás, amelyet a romániai kereskedelmi társaságok halmoztak fel ebben az évben az adóhatósággal szemben.

Idézet
Senkit nem hagyunk hátra! Csak egy erős és egészséges magánszektorral tudjuk biztosítani, hogy már az idei év harmadik negyedévében megkezdődjön a gazdaság gyors helyreállása”

– szögezte le Florin Cîţu.

A pénzügyminiszter különben már a csütörtök esti kormányülésen beszélt annak a lehetőségéről, hogy a felhalmozott adósságot több részletben fizethessék be a vállalkozások. Mint mondta, már dolgoznak is a vonatkozó sürgősségi kormányrendelet tervezetén. Annyit máris elárult, hogy a vállalkozások 12 hónapon át, részletekben fizethetnének az adóhivatalnak.

korábban írtuk

Csalódtak az IMM Investben – Debreczeni László szerint ingyenhitel az adóbefizetés halasztása
Csalódtak az IMM Investben – Debreczeni László szerint ingyenhitel az adóbefizetés halasztása

Az igazi támogatás a román állam részéről az üzleti szférának valójában az, hogy a kormány október 25-ig felfüggesztette a cégek adóbefizetési kötelezettségét – hívta fel a figyelmet a Krónikának nyilatkozó adószakértő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Az alapélelmiszerek árrésplafonja miatt is áll a bál a kormánykoalícióban

Az alapvető élelmiszerek ára október 1-jétől emelkedni fog, miután a kormánykoalíció „ellenvélemények nélkül” úgy döntött, hogy feladja a kereskedelmi árrések korlátozását – nyilatkozta Ioana Ene Dogioiu kormányszóvivő a Hotnews.ro portálnak.

Az alapélelmiszerek árrésplafonja miatt is áll a bál a kormánykoalícióban
2025. szeptember 13., szombat

Pénzügyminiszter: a Moody’s minősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt

A román adósbesorolás befektetésre ajánlott minősítésének Moody's általi megerősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt – fogalmazta meg szombaton Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: a Moody’s minősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt
2025. szeptember 13., szombat

Még befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatív kilátásokkal

A Moody's hitelminősítő intézet pénteken este úgy döntött, hogy továbbra is a befektetésekre ajánlott „befektetési kategóriában” tartja Romániát, és a Baa3 minősítést adta az országnak negatív kilátásokkal.

Még befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatív kilátásokkal
2025. szeptember 13., szombat

Hagyományos és kézműves termékektől a precíziós mezőgazdaságig: várja látogatóit a 35. Agromalim vásár

A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők és érdeklődők az aradi Agromalim mezőgazdasági szakkiállításon.

Hagyományos és kézműves termékektől a precíziós mezőgazdaságig: várja látogatóit a 35. Agromalim vásár
2025. szeptember 12., péntek

Jóval kisebb az átlagnyugdíj vásárlóértéke, mint az átlagbéré

Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Jóval kisebb az átlagnyugdíj vásárlóértéke, mint az átlagbéré
2025. szeptember 12., péntek

IMF: a deficitcsökkentő intézkedéseket szigorúan végre kell hajtani

A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.

IMF: a deficitcsökkentő intézkedéseket szigorúan végre kell hajtani
2025. szeptember 12., péntek

Kevesebb új lakás adtak használatba az első félévben, mint egy évvel korábban

Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Kevesebb új lakás adtak használatba az első félévben, mint egy évvel korábban
2025. szeptember 12., péntek

Egy hajszálnyit csökkent az átlagbér júliusban az előző hónaphoz képest

Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Egy hajszálnyit csökkent az átlagbér júliusban az előző hónaphoz képest
2025. szeptember 12., péntek

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicușor Dan megnevezte a megszorítások alternatíváját, majd el is vetette

Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.

Nicușor Dan megnevezte a megszorítások alternatíváját, majd el is vetette