
Fotó: Facebook/Administratia Fondului pentru Mediu
Több mint ezer hektáros területen kíván napelemparkot létesíteni egy befektetői csoport Arad megyében, a magyar-román államhatár szomszédságában – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség Arad megye önkormányzatára és az érintett települések polgármestereire hivatkozva.
2021. február 04., 19:522021. február 04., 19:52
2021. február 04., 19:552021. február 04., 19:55
Arad megye önkormányzata csütörtökön jelentette be, hogy társadalmi vitát szervez az államhatár mellett fekvő Ottlaka (Graniceri) és Nagypél (Pilu) községek érintett területei területrendezési tervének a kidolgozására. A területrendezési terv elkészítése előfeltétele az építési engedély kibocsátásának.
Mind Ottlaka mind pedig Nagypél polgármestere megerősítette a napelempark létesítésének szándékát, a befektetőt azonban egyik sem kívánta megnevezni.
Dan Dragan, Nagypél polgármestere azt közölte az Agerpres tudósítójával, hogy a több mint 500 millió eurós beruházás a kiszolgáló épületekkel és a megépítendő utakkal együtt 1300 hektárt érintene.
Ottlaka polgármestere, Petru Batranut elmondta:
Hozzátette: nem nevezheti meg a befektetőket, de azt elmondta, hogy két szélerőműparkkal is rendelkeznek.
A térségi területrendezési terv társadalmi vitáját február 23-án délelőtt tartják Aradon.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
szóljon hozzá!