2012. május 22., 09:002012. május 22., 09:00
Mint arról korábban beszámoltunk, a kormánynak június végéig kell korrekciós intézkedéseket elfogadnia azért, hogy öt ágazati operatív programját ne függessze fel Brüsszel. Az öt, problémás operatív program közé tartozik a humán erőforrás fejlesztését célzó is, amelyet rövid időre tavasszal már le kellett állítani, miután hiányosságokat tapasztaltak a támogatandó projektek kiválasztásának ellenőrzési rendszerében. Április második felében a román hatóságok bejelentették, Brüsszel újraindította a kifizetéseket azzal a feltétellel, hogy az idei első fél évben 10 százalékkal csökkentik egyes számlák elszámolási arányát.
Victor Ponta most arról is beszélt, hogy a humán erőforrás fejlesztését célzó program esetében tapasztalt rendellenességek közé tartozik, hogy a program adatbázisához összesen 350 személy fért hozzá, közöttük illetéktelenek is, részmunkaidős állásban alkalmazott személyek pedig 3500 euró és 10 ezer euró közötti havi megbízási díjat is felvettek.
A kormányfő valóságos „lopásnak” nevezte azt, ami ennél az ágazati operatív programnál történt. Bejelentette, hogy a pénzmosás- és csalásellenes hivatalnál is feljelentést tett az ügyben. Ponta ugyanakkor rámutatott, fel vannak készülve arra, hogy Brüsszel ismét felfüggeszti a kifizetéseket, de azt sem tartja kizártnak, hogy Románia végleg eleshet az 1,2 milliárd eurós támogatástól. Leonard Orban európai ügyekért felelős miniszter szerint a másik négy operatív programot egyelőre nem fenyegeti a felfüggesztés veszélye, miután a hatóságok idejében megtették a szükséges korrekciós intézkedéseket.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.