
Diósi László: Romániában annyira rossz a helyzet a pénzügyi képzés terén, hogy bármilyen kezdeményezés jól jön
Több mint 15 ezer diáknak és felnőttnek tartott pénzügyi képzést az OTP Bank Románia bukaresti oktatási központja, amely sajátos, interaktív módszerrel próbálja pénzügyi tudatosságra nevelni az érdeklődőket – közölték pénteken a bank illetékesei.
2018. október 05., 16:122018. október 05., 16:12
A bukaresti OK Center egy éve működik a román fővárosban egy 600 ezer euró értékű beruházásnak köszönhetően. A központot az OTP Bank Románia által 2013-ban alapított Oktatáshoz való Jog elnevezésű romániai alapítvány működteti, amelyet az OTP Fáy András Alapítvány támogatásával és mintájára hoztak létre.
Az oktatási központ fennállásának egy éves évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója elmondta:
A kezdeti tervekhez képest megerősödött a felnőttoktatás, hiszen a diákokon keresztül a szülőktől és tanároktól azt a visszajelzést kapták, hogy ők is szívesen tanulnának a pénzügyekről.
A vezérigazgató kiemelte, hogy Romániában annyira rossz a helyzet a pénzügyi képzés terén, hogy bármilyen kezdeményezés jól jön. Rámutatott: arra törekszenek, hogy az érdeklődők minél jobban megértsék pénzügyi igényeiket és eligazodjanak a befektetési tanácsok egyre szerteágazóbb világában, illetve ne veszítsék el a kapcsolatot a valósággal. A vezérigazgató kiemelte, hogy magyar nyelvű trénereik is vannak, akik Erdély számos településén, iskolákkal együttműködve tartottak képzéseket.
Mészáros Tamás, az OTP Fáy András Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta:
Mint mondta, tudja, hogy a diákok túlterheltek, ezért nem biztos, hogy külön tantárgyként kellene oktatni, de az ismereteket a már meglévő tantárgyakba, például a számtanba is be lehet építeni.
Adrian Căruceru, a OTP Pénzügyi Fitness programjának irányítója az OTP Bank Románia alapítványának egyik felmérését ismertette, amely szerint Romániában a megkérdezettek 91 százalékát érdeklik a pénzügyi információk, de csak 10-12 százalékukban merült fel, hogy hosszú távon megtakarítsanak. 46 százalékuk nem rendelkezik vagyontárgyi biztosítással, 63 százalékuknak nincs életbiztosítása, 23 százalékuknak pedig nincs semmilyen megtakarítása.
Gabriela Folcuț, a Romániai Bankok Egyesületének ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a térségben Románia az utolsó helyen áll a banki és pénzügyi szolgáltatások elterjedtsége tekintetében. Közölte, a közalkalmazottak 30 százaléka készpénzben veszi fel a fizetését. Romániában 1,2 millióra becsülik a közalkalmazottak számát.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!