
Fotó: Gecse Noémi
Január elsejétől tíz százalékkal nőhet a közszférában dolgozók fizetése – a szociáldemokrata párti (PSD) kezdeményezést kedden fogadta el a képviselőház munkaügyi bizottsága, szerdán pedig a plénum elé kerül.
2015. november 11., 13:062015. november 11., 13:06
2015. november 11., 13:202015. november 11., 13:20
A kezdeményezés azonban csak azokra a közalkalmazottakra vonatkozik, akik az idei év folyamán nem részesültek béremelésben – hívta fel a figyelmet kedd délutáni közleményében a Sed Lex szakszervezeti tömörülés.
Így a központi és helyi közigazgatásban dolgozók, a nemzetbiztonsági alkalmazottak, csendőrök, rendőrök, a katasztrófavédelmi felügyelőség alkalmazottai, valamint a kulturális intézmények és színházak dolgozói lehetnek az intézkedés haszonélvezői.
A munkaügyi bizottság által elfogadott kezdeményezés tulajdonképpen a 2015/35-ös sürgősségi rendelethez – ami az egészségügyben dolgozók fizetésemelését írja elő – benyújtott módosító indítvány.
A nemzeti liberális párti képviselők egy hét haladékot kértek, miután kiderült, hogy a munkaügyi minisztérium teljes mellszélességgel kiáll a módosítás mellett, a pénzügyminisztérium illetékesei azonban nem tudják azt támogatni, mivel 5 milliárd lejes lyukat ütne a 2016-os állami költségvetésben. Cristina Pocora liberális párti képviselő ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a hamarosan felálló új kormánynak kellene eldöntenie, hogy finanszírozható-e a fizetésemelés, vagy sem.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!