
Fotó: Boda L. Gergely
Már csak a képviselőház plénumán múlik, hogy a mostani 9 lejről legtöbb 15 lejre nőjön az étkezési utalványok értéke, miután kedden az alsóház munkaügyi bizottsága elfogadta a vonatkozó törvénymódosítást. A jelentés jövő héten kerülhet a plénum elé – közölte Adrian Solomon, a bizottság szociáldemokrata párti (PSD) elnöke.
2016. szeptember 29., 13:512016. szeptember 29., 13:51
2016. szeptember 29., 16:252016. szeptember 29., 16:25
„Az továbbra is a munkaadó döntése lesz, hogy megtartja-e a mostani értéket, vagy megemeli azt\" – hangsúlyozta a honatya. Annak kapcsán, hogy a kormány ellenzi ezt a lépést, a szociáldemokrata képviselő annyit mondott, hogy „a kormány mindig ellenzi a hasonló intézkedéseket választási évben\".
„Én azonban azt remélem, ennek csakis jótékony hatása lesz az ország költségvetésére, mert ezeket az utalványokat a kereskedelemben használják fel, így bevételt hoznak az államnak\" – felelte Solomon.
Ami a költségvetésre rótt akár 300 millió lejes terhet illeti, a bizottság elnöke úgy vélekedett, ez nem az állami költségvetést terheli.
„Ezekre az utalványokra csak azok a kórházak jogosultak, amelyek költségvetési többlettel rendelkeznek, ugyanakkor az önálló ügyvitelű vállalatok, minden állami tőkéjű vállalat él ezzel a munkaösztönzési móddal, valószínűleg ezért készült el ez a számítás, de ez nem az állami költségvetést terheli, mert nem az állami költségvetésből finanszírozzák ezeket az utalványokat\" – szögezte le a szociáldemokrata politikus.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!