
Tavaly is szerveztek tiltakozó megmozdulást a Román Posta alkalmazottai
Fotó: Fspc.ro
Tiltakozó akciókat szervez jövő héten Bukarestben a Romániai Postai Dolgozók Szakszervezete (SLPR). A Román Posta alkalmazottai elsősorban a bérekkel elégedetlenek.
2023. október 06., 13:282023. október 06., 13:28
Az érdekvédelem pénteki tájékoztatása szerint tagjaik jövő héten naponta 10 és 12 óra között tüntetnek az innovációért és digitalizációért felelős minisztérium épülete előtt. Elégedetlenségük fő oka „az átlátható, motiváló és diszkriminációmentes bérezési rendszer hiánya”, amely a szakszervezet szerint oda vezetett, hogy
Meglátásuk szerint ugyanakkor fennáll annak a veszélye, hogy a minimálbér 2024. január 1-jétől esedékes emelésével a vállalatot fizetésképtelenségi eljárás alá vonják, vagy tömeges elbocsátások lesznek. A szakszervezet felrója továbbá a koherens fejlesztési és fenntarthatósági politika hiányát, illetve az átláthatóság és a kiszámíthatóság hiányát a vállalatirányításban.
Az érdekvédelem követeli, hogy a Román Posta többségi tulajdonosa haladéktalanul hozzon intézkedéseket a vállalat hanyatlásának megállítására és egy fenntartható fejlődési folyamat elindítására – áll az Agerpres hírügynökség által idézett közleményben.

Tavaly 7,5 százalékkal nőtt a Román Posta üzleti forgalma az előző évhez képest, az alkalmazottak javadalmazása pedig átlagban 30 százalékkal nőtt másfél év alatt – vont mérleget a hétfőn közzétett jelentésében az állami vállalat.
Lassan szertefoszlik a romániai olcsó munkaerő, bércsoda mítosza. Bár a fizetések nominálisan még alacsonyak, a gyenge termelékenység és a csekély hozzáadott érték miatt a nyugati vállalatoknak Magyarországon sokkal jobban megéri befektetni.
Az ukrán Automagistral Pivden építőipari vállalat bejelentette, hogy készül a munkálatok megkezdésére a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi út 1. szakaszán, ahol a tervek szerint 2027 tavaszán kezdődik a munka.
A kormány nagyon szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését 2027-ben, de erről csak a jövő évi költségvetés kidolgozásakor születhet döntés – jelentette ki szombaton Luca Niculescu kormányfő.
Az energiaforrások diverzifikálásával, a tárolókapacitások bővítésével, a villamosenergia-hálózat és a regionális összeköttetések fejlesztésével, valamint a Neptun Deep révén csökkentené a kormány Románia energiafüggőségét – jelentette ki a kormányfő.
Legtöbb 15 ezer lejes támogatást igényelhetnek magánszemélyek a megújuló forrásokból származó villamos energia tárolására szolgáló rendszerek telepítéséhez; a 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án kezdődik a jelentkezés.
Elhárult az akadály a Tuzla – Podișor gázvezeték üzembe helyezése elől, miután a legfelsőbb bíróság törvényesnek minősítette az építési engedélyt.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – jelentette be a Nuclearelectrica atomenergia-termelő vállalat. A létesítményt július végén állították le a dunai vízhiány miatt.
Jelentős fejlesztések lezárultának örvendezhet az erdélyi vasúthálózat a következő években – legalábbis a bukaresti papírokon vázolt tervek szerint.
Arad megyében a repceföldek 80-90 százalékát tönkretette az aszály, a területeket újra kell vetni más kultúrákkal, ami a gazdálkodóknak a terméskiesés mellett további kiadásokkal jár, tehát kétszeres a veszteségük.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
szóljon hozzá!