
Nem érdemes csak a Drakula-kultusz miatt Erdélybe látogatni – vallják a The Sun újságírói, akik miután 48 órát töltöttek el vidékünkön, a táj szépségéről, a kanyargós utcákon rejtőzködő kiskocsmákról és a Harry Potter-filmekből „kiragadott” környezetről áradoztak cikkükben.
2016. március 01., 19:222016. március 01., 19:22
Amint arról korábban írtunk, nemrég a Lonely Planet nevezte Erdélyt tökéletes célpontnak az utazók számára. Most a The Sun újságírói mondják azt, hogy a „feszület és a fokhagymafüzér opcionális”, ha Erdélyben jár az ember, inkább a tájat és az épített örökséget dicsérik.
Egyebek mellett írnak Kolozsvárról, ahol elmondásuk szerint a turisták képzőművészeti galériák és színházak között „szlalomozhatnak”, és azt ajánlják nekik, hogy „tévedjenek el” az Ecsetgyár elnevezésű kortárs művészeti helyszínen, ahol több galéria található, a művészek műtermei is ott kapnak helyet, továbbá színházi előadásoknak otthont adó termeket is kialakítottak. A Quadro galériára is felhívják a figyelmet. A The Sun újságírói szerint a városnéző túrának Kolozsvár történelmi múzeumában kellene zárulnia, ahol Harry Potter világát idéző tárlat tekinthető meg.
Mivel a Kárpátokban hiúzok, farkasok és medvék élnek, a The Sun újságírói arra biztatják a turistákat, hogy menjek el a medvék zernyesti szentélyébe, ahol a világ ketreceiből és cirkuszaiból megmentett medvék élnek luxuskörülmények között. „Ezt követően el lehet menni Brassópojánára, ahol sízni lehet, és ahol a sípálya aljában található Rossignol klubban asztalokon táncolnak” – írja a The Sun.
Kitérnek természetesen a 14. századi törcsvári kastélyra is, ami Drakula gróf otthonának az ihletforrása Bram Stokernél – írják a cikk szerzői, akik kitérnek a lenyűgöző kilátásra, ami akkor tárul a turisták szeme elé, ha felmennek a tornyokhoz vezető titkos lépcsőkön. Segesvár – Karóbahúzó Vlad otthona, aki Stoker regényében maga Drakula gróf – kövezett és labirintusra emlékeztető utcáin a látogató valóságos „mézeskalács házakat” láthat.
Ugyanakkor – mutatnak rá az újságírók – a turisták valamennyi helyi vendéglőben román töltött káposztát ehetnek, vagy az intenzívebb élményért limonádé- vagy Campari-alapú koktélokat kóstolhatnak a kolozsvári Joben Bistro elnevezésű „steampunk” kocsmában. A kincses város The Soviet nevű helyén a kommunizmus adja a dizájnt, vonalas telefonok és orosz babák között fogyaszthatja a kiválasztott italát az oda betérő. A Kolozsváron tanuló egyetemi hallgatók által leginkább Hányinger utcaként emlegetett Hegyvölgy (Piezişă) utcán pedig olyan klubok sorakoznak, ahol táncolni lehet, és ahol újszerű szeszes italokat lehet fogyasztani – mutatnak rá a brit újságírók.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
szóljon hozzá!