Hirdetés

Hétvégén is dolgoznak a költségvetés-tervezeten

Péntek reggel a szakbizottsági vitával folytatódik a 2016-os évi állami költségvetés elfogadásának menetrendje – a parlament két házának házbizottsága szerda este úgy döntött, hogy hétvégén is zajlik majd a munka a bizottságokban, hogy a szenátus és a képviselőház már szerdán szavazhasson a jövő évi büdzséről. 

Bálint Eszter

2015. december 10., 18:082015. december 10., 18:08

2015. december 10., 22:352015. december 10., 22:35

A szerda késő esti bejelentések értelmében a honatyák csütörtökön 20 óráig nyújthattak be módosító indítványokat, amiket péntekre virradóra kellett összesíteni, hogy a honatyák péntek reggel munkához tudjanak látni. A szakbizottsági üléseken a Cioloş-kormány tagjai is részt fognak venni.

A gyorsított ütemet egyébként Anca Dragu pénzügyminiszter azzal indokolja, hogy „Románia nagyon kényes helyzetbe kerülne”, ha költségvetés nélkül kezdené el a 2016-os évet, erre a tényre ugyanis „rögtön reagálnának a piacok”.

Amint arról beszámoltunk, a pénzügyminisztérium honlapján közzétett költségvetés-tervezet nagyobb összegekkel gazdálkodik, mint az idei büdzsé. A költségvetés-tervezet értelmében a kormány 2016-ban nagyobb bevételeket és nagyobb kiadásokat vár, azonban a bevételi oldal gyarapodásának üteme elmarad a kiadásoktól, így a költségvetési hiány közelíteni fog az Európai Unió által megengedett maximális, 3 százalékos küszöbértékhez.

A kormány 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel és 747 milliárd lejes bruttó hazai termékkel (GDP) számol. Az államkassza bevételei 231 lejt tehetnek majd ki, a kiadások viszont 252 milliárd lejre rúgnak. Így a büdzsé 21 milliárd lej lehet, ami a GDP 2,8 százalékát jelenti.

A Pénzügyi Tanács azonban bírálja ezeket a számokat és a „büdzsé filozófiáját” egyaránt: a testület szerint a 2016-os évi állami költségvetés „szándékos kihágás” az adóügyi szabályok alól, aminek nyomán a deficit „kisiklására” lehet számítani, annak korrigálásáért pedig az adóügyi enyhítés rövidtávú hasznánál lényegesen nagyobb gazdasági és társadalmi árat kell majd fizetni. Éppen ezért a testület azt javasolja a kormánynak, hogy gyorsítsa fel azokat a szerkezeti reformokat, amelyek kihatnak az adólejek minél hatékonyabb begyűjtésére, illetve a költségvetési pénzek minél hatékonyabb kezelésére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés