2011. október 26., 10:102011. október 26., 10:10
„Égető szükség van a terelőút megépítésére, az utóbbi négy évben ugyanis Nagybánya ipari övezete jelentősen kibővült, a külvárosi térségekben pedig egyre több magánvállalat eszközölt kereskedelmi és gyártási befektetéseket. Emiatt számottevően megnőtt mind a kimenő, mind a bejövő teherszállítási forgalom, a terelőutak hiánya miatt pedig a közlekedés a külvárosi negyedekben található utakon zajlik” – részletezte tegnapi sajtótájékoztatóján Dumitru Matei alpolgármester. Hozzátette: a jelenség elsősorban a lakosságra nézve zavaró, különösen az éjszakai órákban.
A település egyébként rendelkezik terelőúttal, amelyet azonban a városvezetésnek bővítenie kell, jelenlegi állapota ugyanis nem megfelelő a fokozott teherforgalom számára. Cătălin Cherecheş polgármester hangsúlyozta: az út megépítése lehetőséget ad további projektek megvalósítására, amelyek hozzájárulnak a város gazdasági fellendüléséhez. Az elöljáró többek között a repülőtér és a vonatállomás felújítását említette. „A tervezett befektetés nagy részét kormányzati pénzekből, európai alapokból, valamint helyi költségvetésből valósítjuk meg. Ha szükséges, az önkormányzat bankkölcsönt fog felvenni” – fogalmazott Cherecheş.
Vasile Barbul városmenedzser ugyanakkor kifejtette: minden szükséges eljárást megtettek az európai alapokból történő támogatás megszerzéséért. Mint mondta, a befektetés a tervek szerint 2013 végéig valósul meg. A nagybányai terelőút és a hozzá kapcsolódó bekötőutak hossza több mint 27 kilométer lesz.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.