2009. július 30., 09:562009. július 30., 09:56
A cég olyan „fapados” versenytársak gyakorlatát veszi át ezzel, mint a Ryanair vagy az easyJet. A The Sun értesülése szerint a legnagyobb brit légitársaság évente 22 millió font megtakarítást remél az intézkedéstől. A British Airways a hosszú távú járatokon továbbra is teljes körű szolgáltatást kínál.
A BA rekordveszteséget jelentett márciussal zárult pénzügyi évéről: a cég az egy évvel korábbi, 712 millió font adózott eredmény után tavaly 375 millió font veszteséget termelt adó után. Ez a legrosszabb eredmény a vállalat 1987-es privatizációja óta. A British Airways elsősorban a prémiumosztályok forgalmának drasztikus visszaesését szenvedi meg.
Egyik fő bevételi forrása ugyanis a bőség éveiben a londoni City bankárainak utaztatása volt, akik első osztályon vagy üzleti osztályon repültek, főleg a transzatlanti járatokon. A súlyos pénzügyi válság és a tömeges citybeli elbocsátások nyomán azonban ez az utascsoport szinte eltűnt. A BA nemrégiben terveket jelentett be arra, hogy több hosszú távú járatán csökkenti az első osztályú helyek számát.
Willie Walsh vezérigazgató – jelképes gesztusként – közölte, hogy júliusban ingyen dolgozik, és erre ösztönözte az alkalmazottakat is. Az ötlet azonban nem talált lelkes fogadtatásra: a szakszervezetek hangsúlyozták, hogy Walsh évente több mint 700 ezer font jövedelmet visz haza, vagyis megengedhet magának egy hónapnyi ingyenmunkát, az utaskísérők és a kiszolgáló személyzet tagjai viszont nem.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.