
Fotó: Gazda Árpád
2010. augusztus 11., 10:012010. augusztus 11., 10:01
A lap újságírója ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy az építkezés lassú üteme miatt Románia elveszítheti az európai uniós forrásokat, amelyeket felhasználhatna autópálya-építésre. Mint fogalmaznak, a politikusok által az elmúlt tíz évben többször megígért ezer kilométer autópálya megépítése a legoptimistább forgatókönyv szerint is csak 2015. és 2020. között valósulhat meg.
Az uniós források elvesztésének lehetősége azért merül fel, mert az elmúlt három évben a közlekedésügyi minisztériumnak sikerült lehívnia a legkisebb mértékben a többi szaktárcához képest az EU-s alapokat. Kétmilliárd euró állt a szaktárca rendelkezésére 2007. és 2010. között, de ennek az összegnek csak az 1,87 százalékát, vagyis 40 millió eurót sikerült lehívnia június végéig.
A minisztérium idén a IV. európai közlekedési folyosó nyomvonalán tervezett dél-erdélyi autópálya építését részesíti előnyben, mert annak finanszírozásához hozzájárul az Európai Unió is. Radu Berceanu közlekedési miniszter korábban elmondta, hogy az idei szűkös büdzséből nem tudják finanszírozni a kizárólag állami költségvetési forrásokból épülő észak-erdélyi autópályát, amelynek első, 42 kilométer hosszú szakasza már elkészült Gyalu és Torda között.
Adrian Ionescu, az országutak, autópályák építéséért és kezeléséért felelős állami vállalat (CNADNR) autópályákért felelős részlegének igazgatója szerint a tervek szerint 2011 végéig az Arad és Temesvár, valamint a Cernavodă és Konstanca közötti autópálya-szakaszok készülnek majd el.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.