Hirdetés

Szó sincs béremelésről: megszorításokat is tartalmaz a jövő évi költségvetés

Nem nőnek jövőre sem a közalkalmazotti bérek, sem a nyugdíjak – derül ki a kormány által kidolgozott, 2012-es évi költségvetés tervezetéből, amely a hétvégén jutott a Mediafax hírügynökség birtokába. Ez a lépés egyébként várható volt, hiszen – mint arról lapunkban beszámoltunk – az elmúlt héten a képviselőház is megszavazta a bérek és nyugdíjak jelenlegi szinten történő befagyasztásáról szóló jogszabályt. Ezt követően ugyan Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett alakulat szeretné elérni, a büdzsétervezet bevezető részébe foglalják bele, hogy amennyiben a gazdasági növekedés ezt lehetővé teszi, akkor a jövő év follyamán nőhetnek a bérek és a nyugdíjak, ám a költségvetés-tervezet jelenlegi változatában ez nem szerepel.

Krónika

2011. november 14., 06:422011. november 14., 06:42

Így a 2012-es költségvetés is a 2009-es 732,8 lejes nyugdíjponttal számol. Egyébként a nyugdíjalap költségvetése  valamelyest  bővült,  míg  idénre 46,2 milliárd lejt irányoztak elő, jövőre 47 milliárd lejjel számolnak, ami a bruttó hazai termék (GDP) 8,1 százalékát teszi ki.

A szükséges anyagi erőforrás megállapításakor 4,761 millió állami alapokból fizetett nyugdíjassal és 747 lejes átlagnyugdíjjal számoltak, további 159 ezer idős személy havi járandóságát pedig a védelmi, valamint a belügyminisztérium, illetve a titkosszolgálat finanszírozza, esetükben az átlagnyugdíj már 2289 lejre rúg. Idén az állami nyugdíjalapból 4,78 millió személy részesült, az átlagnyugdíj 749 lej volt, a védelmi rendszerből kifizetett 155 800 nyugdíjas átlagos havi jövedelme pedig 1755 lej volt. Ezzel párhuzamosan a költségvetés tervezetében nincs szó a társadalombiztosítási hozzájárulás mértékének csökkentéséről sem. A társadalombiztosítási költségvetés bevételei várhatóan 48,7 milliárd lejre rúgnak jövőre, miközben a kiadásoknak 48,5 milliárd lejes szintet állapítottak meg.

Megvont támogatások

Egy, szintén kormányzati körökből kiszivárgott dokumentumból eközben arra derül fény, hogy 2012-ben a kormány már nem nyújtja az új oktatási törvénnyel bevezetett szociális kuponokat sem a kisiskolás gyerekeket nevelő, rászoruló családoknak. Nem részesülnek továbbá támogatásban a forradalmárok sem, s az utazási kedvezményeket is megvonják tőlük – mindössze hat ingyenes utazásra lesznek jogosultak.

Hivatalos indoklás

„A 2012-es évi költségvetésben nem szerepel a bérek és nyugdíjak emelése, mivel a kormány nem vetette rá magát az optimista forgatókönyvre. Ha azonban a gazdasági adatok április–májusi vizsgálata pozitív lesz, akkor egy kormányrendelettel néhány százalékkal lehet majd indexálni ezeket az összegeket” – jelentette ki a kiszivárgott információk kapcsán Emil Boc miniszterelnök, aki szerint az év második felében sor kerülhet a bérek és nyugdíjak emelésére, azonban csak az ésszerűség keretein belül. Ugyanakkor a kormányfő arra is felhívta a figyelmet, hogy a román gazdaság alakulására nagyban ki fognak hatni a nemzetközi gazdasági történések is. Szerinte amennyiben a világgazdaság helyzete nem romlik tovább, akkor lehet szó bér- és nyugdíjemelésről.

Gheorghe Ialomiţianu pénzügyminiszter eközben arról értekezett, hogy a járandóságok növelésének lehetősége létezik, csak ahhoz előbb látni kell, hogy hogyan alakul az ország gazdasága az első negyedévben.

Hasonlóan vélekedett tegnap Jeffrey Franks, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségének vezetője is. A Pro Tv-nek nyilatkozva elmondta, a jövő év első felében még mindenképp a jelenlegi szintjükön maradnak a bérek és a nyugdíjak, a második fél évben azonban van esély egy szerény, 3-4 százalékos emelésre, de csak abban az esetben, ha a gazdaság és a költségvetés alakulása ezt lehetővé teszi. Franks ugyanakkor elmondta, a román kormánnyal még nem tárgyalt egy határidőről, amikortól nőhetnének az illetmények. „A kormány úgy határozott, hogy kivárja, hogy mi történik. Gazdasági szempontból ez egy elővigyázatossági intézkedés. Nem tárgyaltunk a választások és a béremelés közötti összefüggésről sem. Én azt mondtam nekik, hogy jó lenne, ha tiszteletben tartanák a pénzügyi felelősség törvényét” – fogalmazott Franks.

Költségvetési sarokszámok

A jövő évi költségvetés 17,1 milliárd lejes deficittel, azaz 95,65 milliárd lejes bevétellel és 112,8 milliárd lejes kiadással számol. Jeffrey Franks korábban rámutatott, a bruttó hazai terméknek 2012-ben el kell érnie az 575 milliárd lejt, a költségvetési hiánynak pedig nem szabad meghaladnia ennek a 2,1 százalékát. A bevételi oldalon egyébként azzal számolnak, hogy mintegy 4 milliárd euró származik majd a GDP növekedéséből. A kormány prognózisa szerint mintegy 3 milliárd lejes növekedést eredményeznek majd az áfabevételek. Az európai uniós projektekhez szükséges önrész finanszírozására várhatóan 12 milliárd lejt különítenek el, ez az összeg 50 százalékkal magasabb, mint az idén erre a célra szánt költségvetési forrás.

„A 2012-es évi költségvetés 1,9 százalékos GDP-arányos deficittel és 2,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol. Amennyiben javul az európai helyzet, akkor van esély arra, hogy a román költségvetési hiány 3 százalékos legyen” – fejtette ki a büdzsé sarokszámai kapcsán Emil Boc, aki szerint a jelenlegi világgazdasági kontextusban maximális óvatosságra van szükség. A kormányfő ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy a jövő évi költségvetés a beruházásokra alapoz, s próbálja elkerülni az államadósság túlzott mértékű növekedését. „Az államadósság a tervek szerint a 2012-es GDP 33,9 százalékát teszi majd ki, tehát jóval alacsonyabb lesz, mint a maastrichti egyezményben rögzített 60 százalékos szint. Boc ugyanakkor azt mondja, Románia tartja a 2015-ös euróövezeti csatlakozási időpontot.

Megnyirbált minisztériumi büdzsék

A minisztériumok mintegy felének – többek között az oktatási, művelődési, mezőgazdasági, illetve igazságügyi tárca –, valamint a parlament költségvetését is megnyirbálja a kormány a jövő évi költségvetés tervezete szerint. Ezzel szemben a tervek szerint az ideinél nagyobb összegből gazdálkodhat majd az államelnöki hivatal és a hírszerző szolgálatok.

Kelemen Hunor kulturális miniszter szerint pedig fontos projektek hiúsulhatnak meg, ha valóban kevesebb pénzből gazdálkodhat jövőre az általa vezetett tárca, mint idén. Példaként a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva azt hozta fel, hogy nem láthatnak hozzá a bukaresti operaház épületének a restaurálásához, az állami színház újjáépítéséhez, valamint a Cantacuzino-palota renoválásához sem. Kelemen szerint amennyiben egy bizonyos szintnél tovább csökkentik a művelődési tárca büdzséjét, akkor az intézmény lehúzhatja a rolót, vagy feladatait átháríthatja a pénzügyminisztériumra.

Mint hangsúlyozta, válságos időkben is prioritást kellene képezniük az olyan területeknek, mint az oktatás, a kultúra, valamint az egészségügy. Kelemen leszögezte, nem fogadhatja el, hogy a deficitcélt a kulturális tárca rovására próbálják elérni, s szerinte meg fogják találni azokat a forrásokat, amelyek révén a tárca jövő évi költségvetése megközelíti az ideit, s egyetlen lefaragást fogad el, az idei Enescu-fesztiválra fordított összegről mond le.
 

Kiigazítják az idei költségvetést

A kormány november végéig költségvetés-kiigazítást eszközöl ki, amelynek révén levág az intézmények java részének előirányzott összegekből, a forrásokat pedig az egészségügyi minisztériumhoz irányítja át, hogy a tárca törleszteni tudja  felhalmozott adósságai egy részét – nyilatkozták a Mediafax hírügynökségnek kormányzati források. Az idei immár második kiigazítás negatív irányú lesz, mivel a költségvetési bevételek mintegy 700 millió lejjel a becsült szint alatt maradtak, miközben a jó mezőgazdasági termésre alapozott gazdasági növekedés nem hozott költségvetési bevételeket, ezt az ágazatot ugyanis a szakértők szerint magas fokú adócsalás jellemzi. Mint arról beszámoltunk, az első büdzsékiigazításra augusztus elején került sor. Akkor Cseke Attila egészségügyi tárcavezető elégedetlen volt a minisztériumnak kiutalt összegekkel, ami miatt be is nyújtotta lemondását.

A korábban leszögezett adatok szerint az idei év végén a költségvetési hiánynak nem szabad meghaladnia a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékát. Az első kilenc hónap után a hiány már 2,5 százalékos.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés